O5. - Meglepettség

Sziasztok! 

Tudom, nagyon soká hoztam a részt, de mostanában nem igazán tudtam írni. Szörnyen röstellem!
Ne feledjétek, oldalt szavazás! Puszi!

(A részt barátnőmnek, Anillának ajánlom, akiről Carlat mintáztam!)

***

*Carla szemszöge* 

"Told ki a valagad, itt vannak a ruháid. A ház előtt várlak." - Küldtem el az SMS-t barátnőm számára.
Unalmas perceket töltöttem a kocsiba, míg végül megjelent, és behuppant mellém az anyós ülésre.
- Bemész, és ott öltözöl föl, vagy itt magyarázkodás közben? - Ugrottam egyből neki.
- Bemegyek, Damien visz a suliba. Vagyis... Félútig - barátnőm hadart, amiből egyből rájöttem, hogy meg szeretné úszni ezt a beszélgetést.
- Milyen édes vagy! - Mosolyogtam rá, majd kicsit fölemeltem a hangomat. - Fölhívsz az éjszaka, hogy én ma hozzak el neked kora reggel ruhákat. Az én ruháimat! - Emeltem fel mutatóujjamat. - Aztán mikor ezt megteszem, te lerázol, és nem az kell hogy elviszlek egészen a suliig... Nem! Megkéred Rómeót, hogy kapaszkodjon bele a hajadba, felhúzód fél útig, aztán a torony felénél meggondolja magát, és leugrik. Ez édes! Remélem kitöri a nyakát.
- Carla! - Kiabált rám barátnőm, de orra alatt hatalmas mosoly díszítette pofiját.
- Jó, befogtam. Szép kihasználás volt, vettem - vontam meg vállaimat, majd tenyereimet a kormányra helyeztem.
- Egyébként magyarázattal te is tartozol nekem - bökte meg vállamat, mire nagyot sóhajtottam.
- Majdnem szexeltem az öcséddel, aki egyébként eléggé izgató tud lenni, bár ha úgy vesszük az én átlagomhoz fiatal... Aztán az apád ránk nyitott, mivel a szökevényt, azaz téged keresett. Szóval addig se jutottunk el, hogy belekóstoljon a mennyországba. Köszi! 
A mesém végére barátnőm hatalmasat horkantott, majd kipattant az autóból. Elköszöntünk, és megbeszéltük, hogy az iskolában összefutunk. Amint besétált a házba, én már a gázra is léptem.

Ezt egyszerűen nem tudom elhinni. Nem normális ez a lány, hibát hibára halmoz. Hahó, Gwen! Ez az én szokásom!  Az O'Donell háztól viszonylag hamar beértem az iskolába.
Leparkoltam a szokásos kis helyemre elől, majd úgy pattantam ki a kocsiból, mint egy királynő. Élveztem, hogy minden fiú megnézett magának. Felvettem a napszemüvegemet, és szőke hajamat hátra dobtam, úgy vonultam be egészen a szekrényemig.

Kinyitottam a szekrényem ajtaját, és kivettem onnan egy füzetet, amiből kipottyant egy cetli. Lehajoltam érte a földre. Ez állt rajta:
"Ismered a mondást szöszi, a hallgatás aranyat ér. Ha beszélsz, mindketten nagyot eshetünk."  
-  Paraszt -sziszegtem a papírnak, majd becsuktam az ajtót, és mikor megfordultam, Ericel találtam szembe magam.
- Gond van, szépségem? - villantott felém hatalmas mosolyt.
- Nem tudtam, mi hiányzik az életemből. Már rájöttem. De elmehetsz, félek a bohócoktól - biccentettem oldalra fejemet, és elindultam, de elkapta karomat, és visszanyomott a szekrényhez.
- El is szórakozhatunk - harapott alsó ajkába, én pedig csak horkantottam. - A szép kis piros orrom átjárná az egész testedet.
- Igazad van. Minden vágyam veled szórakozni. Egy élő AIDS bank vagy, már annyi lányban jártál, hogy valószínűleg szép kis tenyészet van benned. Én ehhez túl értékes vagyok - kacsintottam rá, és elballagtam.
- Ezt még meglátjuk! - kiáltott utánam.

Csöngettek, ezért hát meglehetősen gyors léptekkel, de beértem az osztály terembe. Körül néztem, de barátnőmet sehol nem találtam, így leültem Greg mellé.
- Gwenny?
- Valószínűleg még a lepedőt gyűri Damien barátunkkal - vontam meg vállaimat. Ebbe biztos vagyok inkább...
Barátom felé néztem, aki elég értetlen fejet vágott, biztos nem értette miről beszélek, de nem is baj, nem akartam így elszólni magam.

Egész órán firkálgattam, és az járt a fejemben, vajon mi lesz, ha tényleg kiderül egyszer a titkom? Lehet még meg is ölnek. Vagy élve eltemetnek, mint a Pretty Little Liarsben. Ú, akkora ribanc nem vagyok, mint Alison. Vagy mégis? Csak nem...  
Sok dolgot követtem el, amire nem vagyok büszke. De fiatal vagyok, és ez az élethez tartozik. Mindenki úgy gondolja buta vagyok, felelőtlen, és hogy nem értem meg ha bajuk van. Megértem! Csak nem érdekel. Nem szerethetek mindenkit. Gwen és az igazi barátaim érdekelnek, de ezek az olyan átlagos emberek, akik csak szeretik kihasznni az adottságaimat, azoktól kipattogok.

Ha este Mr. Blackwell nem nyit ránk, én nemes egyszerűséggel lefeküdtem volna Dannyvel.
Bár még kisfiú azokhoz képest, akikkel kavarni szoktam, valahogy mégis megfogott. Van abban a gyerekben valami, ami nem hagy gondolkodni, csak teszem amit akar. Bosszantó.
Egy teljes órát végigültem úgy, hogy ne szólaljak meg, és ez elég nagy csoda nálam.

A nap folyamán mindenki az iskolában volt, barátnőmet és Damient kivéve. Nagy magyarázattal tartozik a kisasszony, de nem tudom mikor látom legközelebb, így írtam is neki egy üzenetet utolsó óra előtt:
"Merre vagy már? Találkozzunk suli után."
Míg a válaszra vártam, a folyosón beszélgettem Greg barátommal, és közben az összes társamat nézegettem.
- Viszket a tenyerem, gonosz lélek közeleg - sóhajtottam egyet, mire barátom hangos nevetésbe tört ki. - Á, Becky.
- Carly - üdvözölt a vörös, hosszú hajú osztálytársnőm. - Ebben az évben még mintha nem is társalogtunk volna annyit.
- Nem, tényleg nem. De őszintén szólva nem is hiányzott... - feleltem egyszerűen, mire barátnője lélegzete is elállt.
- Nem megyünk? - nézett felém barátom, én pedig biccentettem.
- Idefigyelj Marshall - állt elém a vöröske, én pedig lenéztem rá. Alacsony volt, és rettentően sovány, de a feneke igen formás volt. Persze nem az edzésektől... - Nem szeretnéd, hogy mindenki lássa a videódat, igaz?
- Tömd a szádba a táskádat, és takarodj inkább - köptem felé a szavakat, majd csökkentettem a távolságot. Forrt bennem a düh, ez a rohadék mindennel visszaél amivel csak tud.
- Ez a táska többet ér, mint a te szutykos, mocskos kis életed, az összes rohadt titkoddal együtt! - Mondta teljesen nyugodt hangon, bennem pedig eldurrant valami, és tenyerem az arcán csattant.
- Ha nem fogod be, és azt bárki megtudja, esküszöm úgy jársz, mint a horror filmekben a csaj. Tudod... Nagy sikítás, majd elvágják a torkát - löktem vállánál fogva arrébb, amitől eldőlt, és a feneke a padlót súrolta.
- Te rohadt kis szutyok! - Felpattant, és megindult felém, de barátnője lefogta. - Mindenki megtudja mi van az apáddal, és a rohadt videódat is látni fogják! Gwendolyn is látja majd! - Üvöltötte, de ekkor már barátai csoportostul cibálták be egy terembe.
- Ez mi a fasz volt? - fakadt ki Greg.
- Menjünk órára - nyeltem nagyot, és besiettünk a terembe.

Az osztály megkopva vett részt az utolsó, osztályfőnöki óránkon, ami ismét kedvenc tanárommal volt, Mr. Deen-el.
 Minden kis takonypóc a vöröskét vigasztalta. Jajj ne, mi lett vele? A feltöltött feneke szétrobbant a padlón? De sajnálom, majd feltöltik neki újra. Aztán kiszurkálom gombostűkkel...  
Amíg a választ vártam, Mr. Deen ismertette velünk a félévi várható eseményeket.

- Jövőhéten csapat építő osztály kirándulásra megyünk. Az első kirándulás egy hotelban lesz, ami mellett egy kaland park van izgalmas dolgokkal, ahol csapatokban fogtok dolgozni. A csoportokat én állítom össze... - magyarázta, majd sétálgatni kezdett a padok között. Mikor mellettem sétált el, kezeivel végigsimított karomon. A többiek valószíűüleg nem látták, de engem izgalom töltött el. A tanár folytatta.
- Amelyik csapat nyer, az kapni fog valami nagy jutalmat. Az csak a játék végén derül ki, hogy mi is lesz. Utána való következő hetekben az iskolában lesztek, semmi érdekes nem lesz, utána majd körülbelül október végén tervezünk egy sátrazást az erdőben.
- Pókok, kígyók, meg ilyenek? - nevettem fel.
- Nem minden féle képpen, majd meglátjuk mi lesz. - Mondata végén az órára pillantott. - Holnap az első óra testnevelés, ne feledjétek, mint leszünk a pályán.

Megérkezett a várva várt üzenet.
"Húsz perc múlva a park közepén. Lehet kések, ne haragudj. G"
Pompás, a kis idióta legalább válaszol. Szeretem, de amikor cserben hagy egy Rómeó miatt, megölném. A füzetemből kitéptem egy lapot, és írni kezdtem rá.
"Testnevelés óra előtt mutatna nekem pár gyakorlatot az öltözőben? Az izmaim hálásak lennének... Carla."
Gondosan összehajtottam az üzenetet, és vártam az óra végét.
- Még lenne tizenöt perc az órából, de csöndesen távozhattok - mondta a fiatal, szív döglesztő tanár. Pompás, erre vártam.  
A diákok sorra hagyták el a termet, én pedig elvegyültem közöttük, és kifelé menet a tanár kezébe nyomtam a cetlit.
A kijárat előtt még hallottam a nevetését.
Bingó, Carla!  

*Gwendolyn szemszöge* 

Futottam egészen a park közepéig, ahol barátnőm már egy padon helyet foglalva várt. Éppen telefonját böngészte, és jókat mulatott. Biztos ismét néhány osztálytársról derített ki szaftos pletykákat. Tipikus Carla...
Amint meglátott, felpattant, és nagy szemekkel meredt rám.
- Júlia kitalált a kastélyból? Lett rajta ajtó?
- Szívem, az Rapunzel története - magyaráztam, majd szorosan magamhoz öleltem.
- Egy kutya. Jól áll amúgy a ruhám, de azt hittem a suliba is látlak majd benne. Ehelyett fogadni merek, éppen Damien húzogatott benne. Tudod mit? Inkább neked is adom - mért végig tetőtől talpig, én pedig csak finomat karjába ütöttem.
- Nem történt semmi, csak beszélnünk kellett. Sajnálom, hogy vártál rám... Történt valami izgi? - érdeklődtem, majd megfogtuk egymás kezét, és leültünk a padra.

- Greggel egyre jobb barátok vagyunk, aztán meg... Ja, igen! Összevesztem Beckyvel, és úgy ellöktem hogy seggre ült. Szerintem a segge szét is durrant, szinte látni lehetett a plasztikai műtét nyomait, csoda hogy kis tócsa nem maradt a padlón - mesélte büszkén, én pedig tudtam hogy kissé túloz, de ez ő. Így szeretem. Viszont valamit elhallgatott, ebben biztos vagyok. Túl hamar mesélte el.
- Kérdeztek rólam?
- Konkrétan összebalhéztam az iskola szukájával. Szerinted te most kit érdekeltél? - harapott ajkába, és együtt nevettünk.
Ez tőle nem sértés, puszta megnyugtatás. Mindig így beszéltük meg ezeket a dolgokat. Örültem, hogy nem kérdeztek felőlem. Túl nagy galiba lenne abból.
- Mi meg mindent megbeszéltünk, és eldöntöttük, hogy barátok leszünk. Legjobb barátok. Nem volt köztünk semmi - ráztam fejemet, majd eszembe ötlött a tegnap este, és éreztem, ahogy a vér az arcomba szökött - vagyis este megcsókolt... De azon kívül semmi.
- Lesmárol az exed, akinél az éjszakát töltöd. Szép, Blackwell, és még el sem meséled. Milyen barátnő az ilyen? - lökött oldalba, és kuncogtunk halkan.
- Ja, és a barátnője holnaptól a mi osztályunk tanulója lesz... - Ennél a mondatnál lehorgasztottam a fejem. Nem tagadom, bántott a dolog, de nem igazán mutathattam ki.
- Fantasztikus, majd kicsináljuk. Akkor ő is jön a kirándulásra? - Pont erre a mondatra számítottam, szükségem is volt rá.
- Kirándulás?
- Osztály kirándulás. A szexi tancibácsi ma jelentette be, hogy megyünk egy hotelbe, és kaland parkba nemsokára, aztán meg valami sátrazás lesz. - Mesélte, majd kiegyenesedett, és ajkai elnyíltak egymástól. - Te! Ez jó alkalom! Te visszacsábítod Damit, én pedig kicsinálom Beckyt! A mű melleit is le kell rendezzem. Majd viszek gombos tűt, vagy ollót! Jó, az olló talán túl drasztikus... De ezt érdemli.
- Nagyon a bögyödbe van ez a csaj.
- Viszket tőle a tenyerem.

Még sokat beszélgettünk, és kis milliószor bocsánatot kértem amiatt, hogy ma nem voltam mellette az iskolába, de a nagy szívével megbocsájtott.
Ha ő nem lenne, nem tudom velem mi lenne. Szükségem van rá mindig, és nála jobb barátnőt nem kívánhattam volna soha. Elmondtam neki, hogy rettegek hazamenni, így azt mondta hazakísér. Ezt az ajánlatát elutasítottam, mivel gondolom a testvéremmel való dolog után apám őt is rühelli, és nem kell, hogy vele is csúnyán viselkedjen, így inkább haza küldtem.

Mikor hazaértem, váratlan dolog fogadott. Kiabálást, őrjöngést vártam. Ehelyett mindenhol csönd honolt. Sötét volt az egész házban. Se a kocsi kulcs nem volt a helyén, se a család tagjaim cipői. Felkapcsoltam a villanyokat, és levetődtem a kanapéra. Eldőltem rajta, és lecsuktam szemeimet.
- Gwen! Gyere velünk! - Hallottam távolról egy férfi suttogást. - Nem kell félned, mi várunk téged! 
Felültem a kanapén, és körbe néztem, de senkit nem láttam sehol.
- Ne félj Gwenny, ránk régen is számíthattál, gyere már! - csatlakozott hozzá egy női hang.
Megremegtem, és ujjaimat kezdtem tördelni. Sétálni kezdtem lassan a konyha felé, majd mikor beértem oda, félve fölkapcsoltam a villanyt.
Nem kellett volna. Hatalmasat sikítottam... 

*Carla szemszöge* 

- Tök jó, Greggy, de ha az a picsa szemétkedni fog velem, én nem fogok bírni magammal - mondtam a kihangosított telefonomnak, miközben a ruháimat pakolásztam.
- Ne aggódj, Carla, nem lesz gáz. Nem fognak kicsapni, anyukád lerendezi majd ezt a dolgot. Felhívták már?
- Szerintem Becky nem mer a dologról beszélni, inkább ő maga cselekszik. - Egy pillanatra megálltam, és a tükörbe merengve nézegettem magam. - Lehet a végén tényleg élve eltemet, de előtte egy ásóval fejbe vég majd!
- Szívem, túl sok Pretty Little Liarst nézel - nevetett barátom a vonal túlsó végéről.
- Gondolj bele! Tökéletes Alison DiLaurentis lennék. Meg van hozzá az arcom, és a fényes múltam is.
Csipogni kezdett a telefonom, és felvettem az ágyról.
- Mindjárt visszahívlak - mondtam, majd kinyomtam, és a másik hívást pedig felvettem. - Dr. Drawns, miben segíthetek?
- Carla, azt hiszem te segíthetnél nekem. Zavarhatlak egy pillanatra? - szólalt meg a vonal másik végéről a már jól ismert magas férfi hang.
- Természetesen! Gond van? - leültem az ágyra, nagyon rossz előérzetem támadt. 
- Gwendolyn nagyon rég volt már nálam, viszont a házi orvosától úgy hallom, folyamatosan szedi még a gyógyszereket...
- Nekem azt mondta, már nem szedi. - Hazudott volna a barátnőm? Miért tenné? 
- Pedig kéthetente vált ki új adagot, ami egyébként egy hónapra lenne szükséges. Hozzám pedig nem jön beszélgetni, mint mondtam. Carla... Azt hiszem, a barátnőd kezd vissza esni. Vettél észre rajta mostanság furcsa dolgokat? - Erre a kérdésre elgondolkodtam, majd összeszorítottam szemeimet, és úgy válaszoltam.
- Néha túlságosan ingerült,elképesztően érzékeny, és nem segítenek a családtagjai sem... Ráadásul vissza jött a volt barátja is, azóta még zaklatottabb. És mintha titkolózna...
- Ha ez így folytatódik, vissza kell őt hoznunk ide...

O4. - Késő esti pillanatok

Sziasztok! :)
Meghoztam az új részt, ami kivételesen nekem is tetszik. :D Bár kicsit rövidnek tűnik, word-be 8 oldal.:) Nem túl eseménydús, nekem mégis a szívemhez nőtt. :D

Jó olvasást, puszillak titeket. :)
*G. 

***

Nem sokkal később már az O'Donell házban voltam, azon belül pedig Damien szobájában, a bordó babzsákfoteljében helyezkedtem el, míg ő lezuhanyozott.
Szerencsére addig mindent végig tudtam gondolni, ami az este folyamán történt, de valahogy mégis egyre inkább összezavarodtam.
Először ő és a barátnője... Na igen, most hol van Olive? Miért nem ő van itt a szobájába, és éppen romantikáznak? Miért én? Mit keresek itt? 
Aztán az apám... Mitől borult ki ennyire? Honnan látta, hogy ő bent van nálam? Nem hiszem el, egyszerűen lehetetlen, egész este alatt figyelhette minden mozdulatomat. 
És Carla meg az öcsém? Velük meg mi történhetett? Eddig úgy tudtam, hogy barátnőm az idősebb pasikra bukik, és nem foglalkozik a fiatalabb korosztállyal. Tévedtem volna?

Nem gondolkoztatok többet, mert teljesen szét fog robbanni az agyam.
Gyerünk Gwen, gondolj másra! - Parancsoltam magamra, majd felpattantam a fotelből, de ezzel egyszerre nyílt az ajtó, amivel sikeresen csókolózott a homlokom. Egyből visszaültem az eddig már kényelmesen felmelegített helyemre.
Damien kukucskált ki az ajtó mögül majd felnevetett.
- Hm.... - nevetett hangosan, majd elém állt, és kezét nyújtotta, én pedig belekapaszkodtam, és segítségével felálltam. - Ez igen, tényleg nem a te napod. Mit ártott neked ez a szép kis ajtó? - Simított végig az ajtófélfán.
- Én mit ártottam Neked? - Kerekedtek ki szemeim. Tudtam, hogy viccel, de most legalább kapni tudtam az alkalmon. - Miért mondtad azokat a vacsorán?
- Dühös voltam - vont vállat, majd elterült az ágyán.
- Dühös, mi? Komolyan, mivel bántottalak meg ennyire? Szerintem egész este alatt semmi rosszat nem tettem, meg se szólaltam.
- Nem, tényleg nem. De ott voltál, és ez már magában dühített.
- Szóval már csak a jelenlétemtől ideges leszel? - Szaladt ki a számon. Nem akartam ezt megkérdezni tőle, de ha már így alakult, egyszerűen muszáj volt. Jobb tőle tudni az igazságot, mint magamban elméleteket gyártani.
Nem válaszolt, csak csapkodni kezdte maga mellett az ágyat, és arrébb csúszott. Befeküdtem mellé, és együtt bámulni kezdtük a csillárt. Néhány percig síri csönd állt be, ez nekem pedig már eléggé kellemetlennek bizonyult. Fogalmam sem volt arról, mit is mondhatnék neki, de valamit muszáj volt, így jött az, aminek jönnie kellett...

- Poros - szólaltam fel. Kérdőn rám nézett, mire belenéztem szemeibe. - A csillár, poros. Még mindig nem takarítod kellően a szobádat.
- Én takarítok! - Háborodott föl, és tudományosan mutogatni kezdett az ujjával. - Csak egyszerűen az egy fölösleges része a szobámnak.
- Persze, hogy fölösleges. Végülis csak a sötétben az ad fényt neked, és nem kell úgy tengetned az estéidet mint egy  ősembernek.
- Én ősember vagyok - vont vállat, mire kuncogni kezdtem.
- Na ja, szőrösségben versenyezhetsz vele. Meg testalkatra... Meghíztál - mértem végig és felültem.
- Mi az, hogy meghíztam?! - ült fel hirtelenül mellém. - Csak eljártam kondizni, ez tiszta izom!
- Ha te izmos vagy, akkor Carla most nem épp a testvéremmel létesít szexuális aktust - ez jó érv, valahogy szerettem volna megosztani vele, de nem tudtam hogyan.
- Hogy mi? - meglepődöttségét takarni sem tudta volna. - A testvéred meg a szöszi? Nemár, azt hittem Carla az érett pasikra bukik. Elég kifinomult izlése van, válogatós.
- Én is... - ráztam meg a fejemet. - Hol van Olive?

Erre ismételten nem válaszolt, csak átkarolta vállaimat, és magával együtt visszarántott fekvő pozícióba. Talán tényleg jobb lenne, ha most nem beszélnénk erről. Kellemetlen lenne mindkettőnk számára, de talán nekem a leginkább.
Régen volt egy körös zene számunk, és végig az járt a fejemben. Just a dream... A mi kapcsolatunk tényleg ilyen kapcsolat volt, mint amit ez a zene elmond... De most, hogy ismét itt fekszek mellette, az ágyában, és értem az érintését, jól érzem magam.... Régen éreztem ezt. Boldogságot.

Már nem fájt az ütés, amit apámtól kaptam. Sőt... Csal ritkán jutott eszembe. Végig azon tűnődtem, hogy mivel érdemeltem ki ezt a váratlan fordulatot, és hogy ez vajon így lesz-e még egy ideig, vagy holnap az iskolában megint végig kell néznek, ahogy rám se akar nézni?
Nem, erre nem akarok gondolni, inkább a pillanatnak élek, ami csodálatos. Just a dream...
- And I be ridin'
And I swear I see your face at every turn
I try go get my usher on but I can't let it burn
And I just hope you know that you're the only one I yearn for
No longer I be missin will I learn - kezdtem dúdolni halkan a dalt, mire felém fordította fejét. Én folyamatosan a plafont bámultam, de legalább felkeltettem az érdeklődését, így hát folytattam.

- Didn't give you all my love
I guess now I got my payback
Now I'm in the club thinking all about you baby
Hey, You was so easy to love
But wait, I guess that love wasn't enough
I'm going through it every tume that I'm alone
And now I'm wishing that you'd pick up the phone
But you made a decision that you wanted to move on
Cuz I was wrong.

Mikor a dal végére értem, meglepő módon maga felé fordított. Nem szólt semmit, de folyamatosan szemeimbe nézett. Féltem, hogy megharagudott, amiért felhoztam ezt a dalt, de még mindig nem szólalt meg, és ezzel teljesen az őrületbe kergetett. Nem tudtam mit gondol, vagy mit érez. Most megölne, vagy megölelne? Talán éppen azt tervezi, ahogy szép csendesen megöl.... Nem, biztos nem. De akkor mi jár ott bent, a fejében? Az arcán semmilyen érzelmet nem láttam, mintha nem is érdekelné, ugyanakkor mégis engem nézett. Ez már nem is kínos volt, sokkal inkább bosszantó. Nagyot sóhajtottam, majd mikor elnéztem volna róla, végre kinyitotta a száját.

- Nem mehetsz ma haza - mindössze ennyit mondott. Meglepődtem.
- Haha, könnyű azt mondani - nevettem szarkasztikusan, mire felhúzta szemöldökét. - Hova mehetnék, okoska? Carla még lehet éppen a testvéremmel lepedő akrobatikázik.
- És ezen mi a bonyolult, te nagyon buta? Itt maradsz - jelentette ki nemes egyszerűséggel, majd felállt az ágyról, és a szekrény felé sétált. Kisebb sokkot kaptam ettől a mondattól, hiszen régóta erre vágyom, de nem voltam benne biztos, hogy komolyan gondolja.
- De könnyen beszélsz. A barátnődnek mit mondasz majd? "A volt barátnőmet megütötte az apja, szóval megengedtem, hogy éjjel nálam csövezzen"? - Idéztem a mondatot, amire úgy gondoltam, hogy elhangozhat majd közöttük.
- Ki mondta, hogy tudni fog erről? - dobott felém egy szürke pólót, majd becsukta a szekrény ajtajait, és az ajtó felé mutatott. - Menjél zuhanyozz le, addig beágyazok.
- Oké, kapitány - kaptam el a felsőt, majd az ajtó felé indultam, de megtorpantam. - És hol alszok? Meg mibe megyek holnap suliba? Ráadásul hogy? Nem, én inkább hazamegyek.
- Hazamennél? Hagynád, hogy apád megint úgy helybenhagyjon? Nem vagy magadnál - rázta meg a fejét, én pedig elmosolyodtam. Lehet tényleg igazán szeretné, hogy maradjak? - Itt maradsz, velem fogsz aludni és nem, nincs ellenkezés, aztán zuhany után írsz Carlanak, hogy holnap dobjon be reggel neked valami göncöt, és suliba meg fél útig elviszlek, aztán kiraklak majd valahol. Nem engedem, hogy az a tahó megint ok nélkül bántson.

Erre a mondatra vártam már mióta... Jókedvűen kiugráltam a szobából, egyenesen a fürdőig. Mikor becsuktam magam mögött az ajtót, egy helyben kezdtem ugrándozni. Életemen először hálás lehetek apámnak, hiszen annak az embernek lökött a karjaiba, akitől eddig tiltani próbált. Tökéletes.
Gyorsan lezuhanyoztam, majd magamra kaptam a felsőt, de meglepődve vettem észre, hogy alsó részt nem adott. Én így ki nem megyek. Lassan kidugtam az ajtón fejemet, és elkiáltottam magam.
- Igen? - szólt vissza a hang, egészen a szobájától.
- Alsót nem adnál? Tudod... Ez így elég rövid  dugtam vissza fejemet, majd végig mértem magam.
- Minek? Láttalak már anélkül is - hallottam, ahogy görcsösen visszatartja a nevetést. Kis köcsög.
- Ezt a barátnőd biztos díjazná, na egy-kettő, gyorsan hozzál már valamit - tapsoltam, majd pár perc múlva meg is jelent az ajtóban egy kis gatyával.
- Vigyázz rá, ez a kedvencem - dobta be, mire elkaptam, és becsuktam magam után az ajtót.
Épp készülni kezdtem felvenni a kis gatyát, de ekkor benyitott, és közvetlenül rám nézett.
- Vacsit kérsz? - úgy mosolygott, mintha az olimpiát nyerte volna meg. 
- Kitakarodnál? - csaptam rá az ajtót, majd felnevettem. Nem normális.

Mikor végeztem, lesétáltam a konyhába, és csatlakoztam hozzá. Leültem mellé a székre, majd a már elkészített szendvicset kezdtem falatozni. Megint beállt a kínos csönd, bár most inkább mindketten szívesebben foglalkoztunk inkább a szendvicsekkel. Én nem tudtam sokat enni a partyn, ugyanis gyomor görcsöm volt. Most viszont már nyugodt vagyok, sokkal jobb minden, legalábbis ebben a pillanatban.

Vacsora után elpakoltunk  magunk után, és felmentünk vissza a szobába. Eszembe jutott, hogy még meg sem köszöntem azt, amit értem tett, így hát próbáltam szépen megfogalmazni, kerek mondatokba kifejezni a hálámat, amivel ő bármikor bajba kerülhet... De nem tudtam mit mondhatnék, így a legegyszerűbb módját választottam a dolgoknak.
- Köszönöm - fejeztem ki hálámat ezzel az egy szóval. Szívből jött a köszönet, de nem tudtam még mit mondhatnék.
- Ezeket ne köszönd meg, tartozom neked ennyivel. Bár te is elmagyarázhatnál nekem néhány dolgot - ült le az ágy végébe, én pedig leültem mellé, majd mint ő nemrég, hátra rántottam magammal, így elfeküdtünk. Meglepődtem, mikor ujjainkat összekulcsolta, de szívemben belül melegséggel töltött el ez a cselekedete.
- Mit szeretnél tudni? - érdeklődtem, de ő csak megrántotta vállát.
- Miért szakítottál egyik pillanatról a másikra?
Ez a kérdése megrázott. Soha senki nem tudta erre a választ, egyedül én meg Carla. Nem is akartam neki elmondani, hiszen senkinek nem akartam ezzel ártani, de a hallgatásommal csak azt értem el, hogy elvesztettem őt.
Elmondjam neki az igazat? Félek...
- Ez egy hosszú történet.... - kezdtem de ő közbe vágott.
- Röviden.
Láttam az érdeklődést a szemeiben, és úgy éreztem ha elmondom, megkönnyebbülök, és talán jobb lenne a kapcsolatunk is. Így hát mély levegőt vettem.
- Sok dolog szólt ellenünk, sokaknak nem tetszett a kapcsolatunk, és mikor tudtam, hogy apám egyszerűen rühell téged... Amit mellesleg tudtomra is adott természetesen... Akkor én rájöttem, hogy ennek nem lehet jövője. Közöttetek végig folyt volna a rivalizálás, és én lettem volna ennek az egésznek a középpontjában. Folyamatos harcok, továbbra is bujkálhattunk volna, nekem meg minden nap szokásos néhány pofon... - Nagyot nyeltem, és mikor tudatosult benne, hogy már túl őszinte voltam, felpattantam, majd az ajtó felé vettem az irányt. - Lemegyek vissza inni.
- Már akkor is megvert? - azonnal felugrott, és elém lépett. Nem válaszoltam, csak lehorgasztottam a fejemet, amiből már tudta, hogy ez egy igent jelent. - Az a rohadt mocsok...
- Felejtsük ezt el, én nem akarok most rá gondolni - hirtelen mozdulattól vezérelve megöleltem. Hogy mennyire jó ötlet, azt nem tudtam, csak egyszerűen erre volt szükségem. Hiányzott, és végre szeretetet, törődést éreztem.

Pár percig csak öleltem, mire arra eszméltem, hogy kicsit megemelt. Lábaimmal azonnal átkulcsoltam derekát, ő pedig egyik kezével tovább szorította fátamat, másikat pedig fenekemre vezette, és így tartott. Lassan felé emeltem tekintetemet, mire elmosolyodott, és váratlanul megcsókolt.
Újra éreztem azt a régi bizsergést, ami kettőnk között volt... Jó néhány percig csak összeforrva csókolóztunk, majd a levegő hiánya miatt elváltak ajkaink. Rámosolyogtam, de éreztem, ahogy arcom vörös lángban ég, ő pedig ezt látva ajkaimba harapott, és letett az ágyra.
- Alszunk? - kérdezte úgy, mintha semmi nem történt volna, én pedig egy pillanatra megszeppentem, hiszen eszembe jutott, hogy neki barátnője van. Nem tudtam mit mondhatnék, így egyszerű választ adtam.
- Írok Carlanak, és igen.
Bólintott, én pedig átszaladtam a fürdőbe, és elővettem a vacsorához felvett ruhám zsebéből a telefont. Visszafutottam a szobába, lehuppantam mellé az ágyra, és pötyögni kezdtem.
"Holnap mondok részleteket, semmit ne kérdezz. Kérlek, reggel dobj be pár ruhát az O'Donell családhoz nekem, köszönöm!
U.i.: Remélem jó volt a lepedőakrobatika!
Puszi, Gwen."

Amint elküldtem az üzenetet, ismét mosolyogni támadt kedvem, de pár percen belül válasz is érkezett.
 "Szent szar, mit keresel te ott?! Ha te azt tudnád.... Na, majd én is mesélek. Viszem reggel a ruhákat! Puszi, Carla!" 
Boldogan dobtam le magam mellé a telefont, majd bebújtam a takaró alá, és hatalmas puszit nyomtam Damien arcára. Láttam, hogy nem érti a tettemet, de nem is baj, én magam sem értettem. Szorosan átöleltem, és így próbáltam elaludni. Katasztrófából lett csoda. Egyszerűen csak... Boldog voltam.