2016. július 6., szerda

FELHÍVÁS!


Sziasztok drágaságaim!

Nagy hírem va
n. A történet folytatódik!
Nem itt, hanem egy új oldalt kellett csináljak.
Elölről kezdem, lesznek természetesen változások.
Változtak a főszereplők, és bizonyos szinten a történet is, de ez azért van, mert nem igazán tetszett, ahogy anno írtam.
Remélem elnyeri majd tetszéseteket!
A történethez egy videó is készült, remélem szeretni fogjátok!
Millió puszi nektek, és kérlek, iratkozzatok föl ott is!

AZ ÚJ OLDAL:Két lélek - Belső harc


xxDi.

2015. július 27., hétfő

O5. - Meglepettség

Sziasztok! 
Tudom, nagyon soká hoztam a részt, de mostanában nem igazán tudtam írni. Szörnyen röstellem!
Ne feledjétek, oldalt szavazás! Puszi!
(A részt barátnőmnek, Anillának ajánlom, akiről Carlat mintáztam!)



***



*Carla szemszöge* 

"Told ki a valagad, itt vannak a ruháid. A ház előtt várlak." - Küldtem el az SMS-t barátnőm számára.
Unalmas perceket töltöttem a kocsiba, míg végül megjelent, és behuppant mellém az anyós ülésre.
- Bemész, és ott öltözöl föl, vagy itt magyarázkodás közben? - Ugrottam egyből neki.
- Bemegyek, Damien visz a suliba. Vagyis... Félútig - barátnőm hadart, amiből egyből rájöttem, hogy meg szeretné úszni ezt a beszélgetést.
- Milyen édes vagy! - Mosolyogtam rá, majd kicsit fölemeltem a hangomat. - Fölhívsz az éjszaka, hogy én ma hozzak el neked kora reggel ruhákat. Az én ruháimat! - Emeltem fel mutatóujjamat. - Aztán mikor ezt megteszem, te lerázol, és nem az kell hogy elviszlek egészen a suliig... Nem! Megkéred Rómeót, hogy kapaszkodjon bele a hajadba, felhúzód fél útig, aztán a torony felénél meggondolja magát, és leugrik. Ez édes! Remélem kitöri a nyakát.
- Carla! - Kiabált rám barátnőm, de orra alatt hatalmas mosoly díszítette pofiját.
- Jó, befogtam. Szép kihasználás volt, vettem - vontam meg vállaimat, majd tenyereimet a kormányra helyeztem.
- Egyébként magyarázattal te is tartozol nekem - bökte meg vállamat, mire nagyot sóhajtottam.
- Majdnem szexeltem az öcséddel, aki egyébként eléggé izgató tud lenni, bár ha úgy vesszük az én átlagomhoz fiatal... Aztán az apád ránk nyitott, mivel a szökevényt, azaz téged keresett. Szóval addig se jutottunk el, hogy belekóstoljon a mennyországba. Köszi! 
A mesém végére barátnőm hatalmasat horkantott, majd kipattant az autóból. Elköszöntünk, és megbeszéltük, hogy az iskolában összefutunk. Amint besétált a házba, én már a gázra is léptem.

Ezt egyszerűen nem tudom elhinni. Nem normális ez a lány, hibát hibára halmoz. Hahó, Gwen! Ez az én szokásom!  Az O'Donell háztól viszonylag hamar beértem az iskolába.
Leparkoltam a szokásos kis helyemre elől, majd úgy pattantam ki a kocsiból, mint egy királynő. Élveztem, hogy minden fiú megnézett magának. Felvettem a napszemüvegemet, és szőke hajamat hátra dobtam, úgy vonultam be egészen a szekrényemig.

Kinyitottam a szekrényem ajtaját, és kivettem onnan egy füzetet, amiből kipottyant egy cetli. Lehajoltam érte a földre. Ez állt rajta:
"Ismered a mondást szöszi, a hallgatás aranyat ér. Ha beszélsz, mindketten nagyot eshetünk."  
-  Paraszt -sziszegtem a papírnak, majd becsuktam az ajtót, és mikor megfordultam, Ericel találtam szembe magam.
- Gond van, szépségem? - villantott felém hatalmas mosolyt.
- Nem tudtam, mi hiányzik az életemből. Már rájöttem. De elmehetsz, félek a bohócoktól - biccentettem oldalra fejemet, és elindultam, de elkapta karomat, és visszanyomott a szekrényhez.
- El is szórakozhatunk - harapott alsó ajkába, én pedig csak horkantottam. - A szép kis piros orrom átjárná az egész testedet.
- Igazad van. Minden vágyam veled szórakozni. Egy élő AIDS bank vagy, már annyi lányban jártál, hogy valószínűleg szép kis tenyészet van benned. Én ehhez túl értékes vagyok - kacsintottam rá, és elballagtam.
- Ezt még meglátjuk! - kiáltott utánam.

Csöngettek, ezért hát meglehetősen gyors léptekkel, de beértem az osztály terembe. Körül néztem, de barátnőmet sehol nem találtam, így leültem Greg mellé.
- Gwenny?
- Valószínűleg még a lepedőt gyűri Damien barátunkkal - vontam meg vállaimat. Ebbe biztos vagyok inkább...
Barátom felé néztem, aki elég értetlen fejet vágott, biztos nem értette miről beszélek, de nem is baj, nem akartam így elszólni magam.

Egész órán firkálgattam, és az járt a fejemben, vajon mi lesz, ha tényleg kiderül egyszer a titkom? Lehet még meg is ölnek. Vagy élve eltemetnek, mint a Pretty Little Liarsben. Ú, akkora ribanc nem vagyok, mint Alison. Vagy mégis? Csak nem...  
Sok dolgot követtem el, amire nem vagyok büszke. De fiatal vagyok, és ez az élethez tartozik. Mindenki úgy gondolja buta vagyok, felelőtlen, és hogy nem értem meg ha bajuk van. Megértem! Csak nem érdekel. Nem szerethetek mindenkit. Gwen és az igazi barátaim érdekelnek, de ezek az olyan átlagos emberek, akik csak szeretik kihasznni az adottságaimat, azoktól kipattogok.

Ha este Mr. Blackwell nem nyit ránk, én nemes egyszerűséggel lefeküdtem volna Dannyvel.
Bár még kisfiú azokhoz képest, akikkel kavarni szoktam, valahogy mégis megfogott. Van abban a gyerekben valami, ami nem hagy gondolkodni, csak teszem amit akar. Bosszantó.
Egy teljes órát végigültem úgy, hogy ne szólaljak meg, és ez elég nagy csoda nálam.

A nap folyamán mindenki az iskolában volt, barátnőmet és Damient kivéve. Nagy magyarázattal tartozik a kisasszony, de nem tudom mikor látom legközelebb, így írtam is neki egy üzenetet utolsó óra előtt:
"Merre vagy már? Találkozzunk suli után."
Míg a válaszra vártam, a folyosón beszélgettem Greg barátommal, és közben az összes társamat nézegettem.
- Viszket a tenyerem, gonosz lélek közeleg - sóhajtottam egyet, mire barátom hangos nevetésbe tört ki. - Á, Becky.
- Carly - üdvözölt a vörös, hosszú hajú osztálytársnőm. - Ebben az évben még mintha nem is társalogtunk volna annyit.
- Nem, tényleg nem. De őszintén szólva nem is hiányzott... - feleltem egyszerűen, mire barátnője lélegzete is elállt.
- Nem megyünk? - nézett felém barátom, én pedig biccentettem.
- Idefigyelj Marshall - állt elém a vöröske, én pedig lenéztem rá. Alacsony volt, és rettentően sovány, de a feneke igen formás volt. Persze nem az edzésektől... - Nem szeretnéd, hogy mindenki lássa a videódat, igaz?
- Tömd a szádba a táskádat, és takarodj inkább - köptem felé a szavakat, majd csökkentettem a távolságot. Forrt bennem a düh, ez a rohadék mindennel visszaél amivel csak tud.
- Ez a táska többet ér, mint a te szutykos, mocskos kis életed, az összes rohadt titkoddal együtt! - Mondta teljesen nyugodt hangon, bennem pedig eldurrant valami, és tenyerem az arcán csattant.
- Ha nem fogod be, és azt bárki megtudja, esküszöm úgy jársz, mint a horror filmekben a csaj. Tudod... Nagy sikítás, majd elvágják a torkát - löktem vállánál fogva arrébb, amitől eldőlt, és a feneke a padlót súrolta.
- Te rohadt kis szutyok! - Felpattant, és megindult felém, de barátnője lefogta. - Mindenki megtudja mi van az apáddal, és a rohadt videódat is látni fogják! Gwendolyn is látja majd! - Üvöltötte, de ekkor már barátai csoportostul cibálták be egy terembe.
- Ez mi a fasz volt? - fakadt ki Greg.
- Menjünk órára - nyeltem nagyot, és besiettünk a terembe.

Az osztály megkopva vett részt az utolsó, osztályfőnöki óránkon, ami ismét kedvenc tanárommal volt, Mr. Deen-el.
 Minden kis takonypóc a vöröskét vigasztalta. Jajj ne, mi lett vele? A feltöltött feneke szétrobbant a padlón? De sajnálom, majd feltöltik neki újra. Aztán kiszurkálom gombostűkkel...  
Amíg a választ vártam, Mr. Deen ismertette velünk a félévi várható eseményeket.

- Jövőhéten csapat építő osztály kirándulásra megyünk. Az első kirándulás egy hotelban lesz, ami mellett egy kaland park van izgalmas dolgokkal, ahol csapatokban fogtok dolgozni. A csoportokat én állítom össze... - magyarázta, majd sétálgatni kezdett a padok között. Mikor mellettem sétált el, kezeivel végigsimított karomon. A többiek valószíűüleg nem látták, de engem izgalom töltött el. A tanár folytatta.
- Amelyik csapat nyer, az kapni fog valami nagy jutalmat. Az csak a játék végén derül ki, hogy mi is lesz. Utána való következő hetekben az iskolában lesztek, semmi érdekes nem lesz, utána majd körülbelül október végén tervezünk egy sátrazást az erdőben.
- Pókok, kígyók, meg ilyenek? - nevettem fel.
- Nem minden féle képpen, majd meglátjuk mi lesz. - Mondata végén az órára pillantott. - Holnap az első óra testnevelés, ne feledjétek, mint leszünk a pályán.

Megérkezett a várva várt üzenet.
"Húsz perc múlva a park közepén. Lehet kések, ne haragudj. G"
Pompás, a kis idióta legalább válaszol. Szeretem, de amikor cserben hagy egy Rómeó miatt, megölném. A füzetemből kitéptem egy lapot, és írni kezdtem rá.
"Testnevelés óra előtt mutatna nekem pár gyakorlatot az öltözőben? Az izmaim hálásak lennének... Carla."
Gondosan összehajtottam az üzenetet, és vártam az óra végét.
- Még lenne tizenöt perc az órából, de csöndesen távozhattok - mondta a fiatal, szív döglesztő tanár. Pompás, erre vártam.  
A diákok sorra hagyták el a termet, én pedig elvegyültem közöttük, és kifelé menet a tanár kezébe nyomtam a cetlit.
A kijárat előtt még hallottam a nevetését.
Bingó, Carla!  

*Gwendolyn szemszöge* 

Futottam egészen a park közepéig, ahol barátnőm már egy padon helyet foglalva várt. Éppen telefonját böngészte, és jókat mulatott. Biztos ismét néhány osztálytársról derített ki szaftos pletykákat. Tipikus Carla...
Amint meglátott, felpattant, és nagy szemekkel meredt rám.
- Júlia kitalált a kastélyból? Lett rajta ajtó?
- Szívem, az Rapunzel története - magyaráztam, majd szorosan magamhoz öleltem.
- Egy kutya. Jól áll amúgy a ruhám, de azt hittem a suliba is látlak majd benne. Ehelyett fogadni merek, éppen Damien húzogatott benne. Tudod mit? Inkább neked is adom - mért végig tetőtől talpig, én pedig csak finomat karjába ütöttem.
- Nem történt semmi, csak beszélnünk kellett. Sajnálom, hogy vártál rám... Történt valami izgi? - érdeklődtem, majd megfogtuk egymás kezét, és leültünk a padra.

- Greggel egyre jobb barátok vagyunk, aztán meg... Ja, igen! Összevesztem Beckyvel, és úgy ellöktem hogy seggre ült. Szerintem a segge szét is durrant, szinte látni lehetett a plasztikai műtét nyomait, csoda hogy kis tócsa nem maradt a padlón - mesélte büszkén, én pedig tudtam hogy kissé túloz, de ez ő. Így szeretem. Viszont valamit elhallgatott, ebben biztos vagyok. Túl hamar mesélte el.
- Kérdeztek rólam?
- Konkrétan összebalhéztam az iskola szukájával. Szerinted te most kit érdekeltél? - harapott ajkába, és együtt nevettünk.
Ez tőle nem sértés, puszta megnyugtatás. Mindig így beszéltük meg ezeket a dolgokat. Örültem, hogy nem kérdeztek felőlem. Túl nagy galiba lenne abból.
- Mi meg mindent megbeszéltünk, és eldöntöttük, hogy barátok leszünk. Legjobb barátok. Nem volt köztünk semmi - ráztam fejemet, majd eszembe ötlött a tegnap este, és éreztem, ahogy a vér az arcomba szökött - vagyis este megcsókolt... De azon kívül semmi.
- Lesmárol az exed, akinél az éjszakát töltöd. Szép, Blackwell, és még el sem meséled. Milyen barátnő az ilyen? - lökött oldalba, és kuncogtunk halkan.
- Ja, és a barátnője holnaptól a mi osztályunk tanulója lesz... - Ennél a mondatnál lehorgasztottam a fejem. Nem tagadom, bántott a dolog, de nem igazán mutathattam ki.
- Fantasztikus, majd kicsináljuk. Akkor ő is jön a kirándulásra? - Pont erre a mondatra számítottam, szükségem is volt rá.
- Kirándulás?
- Osztály kirándulás. A szexi tancibácsi ma jelentette be, hogy megyünk egy hotelbe, és kaland parkba nemsokára, aztán meg valami sátrazás lesz. - Mesélte, majd kiegyenesedett, és ajkai elnyíltak egymástól. - Te! Ez jó alkalom! Te visszacsábítod Damit, én pedig kicsinálom Beckyt! A mű melleit is le kell rendezzem. Majd viszek gombos tűt, vagy ollót! Jó, az olló talán túl drasztikus... De ezt érdemli.
- Nagyon a bögyödbe van ez a csaj.
- Viszket tőle a tenyerem.

Még sokat beszélgettünk, és kis milliószor bocsánatot kértem amiatt, hogy ma nem voltam mellette az iskolába, de a nagy szívével megbocsájtott.
Ha ő nem lenne, nem tudom velem mi lenne. Szükségem van rá mindig, és nála jobb barátnőt nem kívánhattam volna soha. Elmondtam neki, hogy rettegek hazamenni, így azt mondta hazakísér. Ezt az ajánlatát elutasítottam, mivel gondolom a testvéremmel való dolog után apám őt is rühelli, és nem kell, hogy vele is csúnyán viselkedjen, így inkább haza küldtem.

Mikor hazaértem, váratlan dolog fogadott. Kiabálást, őrjöngést vártam. Ehelyett mindenhol csönd honolt. Sötét volt az egész házban. Se a kocsi kulcs nem volt a helyén, se a család tagjaim cipői. Felkapcsoltam a villanyokat, és levetődtem a kanapéra. Eldőltem rajta, és lecsuktam szemeimet.
- Gwen! Gyere velünk! - Hallottam távolról egy férfi suttogást. - Nem kell félned, mi várunk téged! 
Felültem a kanapén, és körbe néztem, de senkit nem láttam sehol.
- Ne félj Gwenny, ránk régen is számíthattál, gyere már! - csatlakozott hozzá egy női hang.
Megremegtem, és ujjaimat kezdtem tördelni. Sétálni kezdtem lassan a konyha felé, majd mikor beértem oda, félve fölkapcsoltam a villanyt.
Nem kellett volna. Hatalmasat sikítottam... 

*Carla szemszöge* 

- Tök jó, Greggy, de ha az a picsa szemétkedni fog velem, én nem fogok bírni magammal - mondtam a kihangosított telefonomnak, miközben a ruháimat pakolásztam.
- Ne aggódj, Carla, nem lesz gáz. Nem fognak kicsapni, anyukád lerendezi majd ezt a dolgot. Felhívták már?
- Szerintem Becky nem mer a dologról beszélni, inkább ő maga cselekszik. - Egy pillanatra megálltam, és a tükörbe merengve nézegettem magam. - Lehet a végén tényleg élve eltemet, de előtte egy ásóval fejbe vég majd!
- Szívem, túl sok Pretty Little Liarst nézel - nevetett barátom a vonal túlsó végéről.
- Gondolj bele! Tökéletes Alison DiLaurentis lennék. Meg van hozzá az arcom, és a fényes múltam is.
Csipogni kezdett a telefonom, és felvettem az ágyról.
- Mindjárt visszahívlak - mondtam, majd kinyomtam, és a másik hívást pedig felvettem. - Dr. Drawns, miben segíthetek?
- Carla, azt hiszem te segíthetnél nekem. Zavarhatlak egy pillanatra? - szólalt meg a vonal másik végéről a már jól ismert magas férfi hang.
- Természetesen! Gond van? - leültem az ágyra, nagyon rossz előérzetem támadt. 
- Gwendolyn nagyon rég volt már nálam, viszont a házi orvosától úgy hallom, folyamatosan szedi még a gyógyszereket...
- Nekem azt mondta, már nem szedi. - Hazudott volna a barátnőm? Miért tenné? 
- Pedig kéthetente vált ki új adagot, ami egyébként egy hónapra lenne szükséges. Hozzám pedig nem jön beszélgetni, mint mondtam. Carla... Azt hiszem, a barátnőd kezd vissza esni. Vettél észre rajta mostanság furcsa dolgokat? - Erre a kérdésre elgondolkodtam, majd összeszorítottam szemeimet, és úgy válaszoltam.
- Néha túlságosan ingerült,elképesztően érzékeny, és nem segítenek a családtagjai sem... Ráadásul vissza jött a volt barátja is, azóta még zaklatottabb. És mintha titkolózna...
- Ha ez így folytatódik, vissza kell őt hoznunk ide...




2015. július 2., csütörtök

O4. - Késő esti pillanatok


Sziasztok! :)
Meghoztam az új részt, ami kivételesen nekem is tetszik. :D Bár kicsit rövidnek tűnik, word-be 8 oldal.:) Nem túl eseménydús, nekem mégis a szívemhez nőtt. :D
Jó olvasást, puszillak titeket. :)
*G. 

***


Nem sokkal később már az O'Donell házban voltam, azon belül pedig Damien szobájában, a bordó babzsákfoteljében helyezkedtem el, míg ő lezuhanyozott.
Szerencsére addig mindent végig tudtam gondolni, ami az este folyamán történt, de valahogy mégis egyre inkább összezavarodtam.
Először ő és a barátnője... Na igen, most hol van Olive? Miért nem ő van itt a szobájába, és éppen romantikáznak? Miért én? Mit keresek itt? 
Aztán az apám... Mitől borult ki ennyire? Honnan látta, hogy ő bent van nálam? Nem hiszem el, egyszerűen lehetetlen, egész este alatt figyelhette minden mozdulatomat. 
És Carla meg az öcsém? Velük meg mi történhetett? Eddig úgy tudtam, hogy barátnőm az idősebb pasikra bukik, és nem foglalkozik a fiatalabb korosztállyal. Tévedtem volna?

Nem gondolkoztatok többet, mert teljesen szét fog robbanni az agyam.
Gyerünk Gwen, gondolj másra! - Parancsoltam magamra, majd felpattantam a fotelből, de ezzel egyszerre nyílt az ajtó, amivel sikeresen csókolózott a homlokom. Egyből visszaültem az eddig már kényelmesen felmelegített helyemre.
Damien kukucskált ki az ajtó mögül majd felnevetett.
- Hm.... - nevetett hangosan, majd elém állt, és kezét nyújtotta, én pedig belekapaszkodtam, és segítségével felálltam. - Ez igen, tényleg nem a te napod. Mit ártott neked ez a szép kis ajtó? - Simított végig az ajtófélfán.
- Én mit ártottam Neked? - Kerekedtek ki szemeim. Tudtam, hogy viccel, de most legalább kapni tudtam az alkalmon. - Miért mondtad azokat a vacsorán?
- Dühös voltam - vont vállat, majd elterült az ágyán.
- Dühös, mi? Komolyan, mivel bántottalak meg ennyire? Szerintem egész este alatt semmi rosszat nem tettem, meg se szólaltam.
- Nem, tényleg nem. De ott voltál, és ez már magában dühített.
- Szóval már csak a jelenlétemtől ideges leszel? - Szaladt ki a számon. Nem akartam ezt megkérdezni tőle, de ha már így alakult, egyszerűen muszáj volt. Jobb tőle tudni az igazságot, mint magamban elméleteket gyártani.
Nem válaszolt, csak csapkodni kezdte maga mellett az ágyat, és arrébb csúszott. Befeküdtem mellé, és együtt bámulni kezdtük a csillárt. Néhány percig síri csönd állt be, ez nekem pedig már eléggé kellemetlennek bizonyult. Fogalmam sem volt arról, mit is mondhatnék neki, de valamit muszáj volt, így jött az, aminek jönnie kellett...

- Poros - szólaltam fel. Kérdőn rám nézett, mire belenéztem szemeibe. - A csillár, poros. Még mindig nem takarítod kellően a szobádat.
- Én takarítok! - Háborodott föl, és tudományosan mutogatni kezdett az ujjával. - Csak egyszerűen az egy fölösleges része a szobámnak.
- Persze, hogy fölösleges. Végülis csak a sötétben az ad fényt neked, és nem kell úgy tengetned az estéidet mint egy  ősembernek.
- Én ősember vagyok - vont vállat, mire kuncogni kezdtem.
- Na ja, szőrösségben versenyezhetsz vele. Meg testalkatra... Meghíztál - mértem végig és felültem.
- Mi az, hogy meghíztam?! - ült fel hirtelenül mellém. - Csak eljártam kondizni, ez tiszta izom!
- Ha te izmos vagy, akkor Carla most nem épp a testvéremmel létesít szexuális aktust - ez jó érv, valahogy szerettem volna megosztani vele, de nem tudtam hogyan.
- Hogy mi? - meglepődöttségét takarni sem tudta volna. - A testvéred meg a szöszi? Nemár, azt hittem Carla az érett pasikra bukik. Elég kifinomult izlése van, válogatós.
- Én is... - ráztam meg a fejemet. - Hol van Olive?

Erre ismételten nem válaszolt, csak átkarolta vállaimat, és magával együtt visszarántott fekvő pozícióba. Talán tényleg jobb lenne, ha most nem beszélnénk erről. Kellemetlen lenne mindkettőnk számára, de talán nekem a leginkább.
Régen volt egy körös zene számunk, és végig az járt a fejemben. Just a dream... A mi kapcsolatunk tényleg ilyen kapcsolat volt, mint amit ez a zene elmond... De most, hogy ismét itt fekszek mellette, az ágyában, és értem az érintését, jól érzem magam.... Régen éreztem ezt. Boldogságot.

Már nem fájt az ütés, amit apámtól kaptam. Sőt... Csal ritkán jutott eszembe. Végig azon tűnődtem, hogy mivel érdemeltem ki ezt a váratlan fordulatot, és hogy ez vajon így lesz-e még egy ideig, vagy holnap az iskolában megint végig kell néznek, ahogy rám se akar nézni?
Nem, erre nem akarok gondolni, inkább a pillanatnak élek, ami csodálatos. Just a dream...
- And I be ridin'
And I swear I see your face at every turn
I try go get my usher on but I can't let it burn
And I just hope you know that you're the only one I yearn for
No longer I be missin will I learn - kezdtem dúdolni halkan a dalt, mire felém fordította fejét. Én folyamatosan a plafont bámultam, de legalább felkeltettem az érdeklődését, így hát folytattam.

- Didn't give you all my love
I guess now I got my payback
Now I'm in the club thinking all about you baby
Hey, You was so easy to love
But wait, I guess that love wasn't enough
I'm going through it every tume that I'm alone
And now I'm wishing that you'd pick up the phone
But you made a decision that you wanted to move on
Cuz I was wrong.

Mikor a dal végére értem, meglepő módon maga felé fordított. Nem szólt semmit, de folyamatosan szemeimbe nézett. Féltem, hogy megharagudott, amiért felhoztam ezt a dalt, de még mindig nem szólalt meg, és ezzel teljesen az őrületbe kergetett. Nem tudtam mit gondol, vagy mit érez. Most megölne, vagy megölelne? Talán éppen azt tervezi, ahogy szép csendesen megöl.... Nem, biztos nem. De akkor mi jár ott bent, a fejében? Az arcán semmilyen érzelmet nem láttam, mintha nem is érdekelné, ugyanakkor mégis engem nézett. Ez már nem is kínos volt, sokkal inkább bosszantó. Nagyot sóhajtottam, majd mikor elnéztem volna róla, végre kinyitotta a száját.

- Nem mehetsz ma haza - mindössze ennyit mondott. Meglepődtem.
- Haha, könnyű azt mondani - nevettem szarkasztikusan, mire felhúzta szemöldökét. - Hova mehetnék, okoska? Carla még lehet éppen a testvéremmel lepedő akrobatikázik.
- És ezen mi a bonyolult, te nagyon buta? Itt maradsz - jelentette ki nemes egyszerűséggel, majd felállt az ágyról, és a szekrény felé sétált. Kisebb sokkot kaptam ettől a mondattól, hiszen régóta erre vágyom, de nem voltam benne biztos, hogy komolyan gondolja.
- De könnyen beszélsz. A barátnődnek mit mondasz majd? "A volt barátnőmet megütötte az apja, szóval megengedtem, hogy éjjel nálam csövezzen"? - Idéztem a mondatot, amire úgy gondoltam, hogy elhangozhat majd közöttük.
- Ki mondta, hogy tudni fog erről? - dobott felém egy szürke pólót, majd becsukta a szekrény ajtajait, és az ajtó felé mutatott. - Menjél zuhanyozz le, addig beágyazok.
- Oké, kapitány - kaptam el a felsőt, majd az ajtó felé indultam, de megtorpantam. - És hol alszok? Meg mibe megyek holnap suliba? Ráadásul hogy? Nem, én inkább hazamegyek.
- Hazamennél? Hagynád, hogy apád megint úgy helybenhagyjon? Nem vagy magadnál - rázta meg a fejét, én pedig elmosolyodtam. Lehet tényleg igazán szeretné, hogy maradjak? - Itt maradsz, velem fogsz aludni és nem, nincs ellenkezés, aztán zuhany után írsz Carlanak, hogy holnap dobjon be reggel neked valami göncöt, és suliba meg fél útig elviszlek, aztán kiraklak majd valahol. Nem engedem, hogy az a tahó megint ok nélkül bántson.

Erre a mondatra vártam már mióta... Jókedvűen kiugráltam a szobából, egyenesen a fürdőig. Mikor becsuktam magam mögött az ajtót, egy helyben kezdtem ugrándozni. Életemen először hálás lehetek apámnak, hiszen annak az embernek lökött a karjaiba, akitől eddig tiltani próbált. Tökéletes.
Gyorsan lezuhanyoztam, majd magamra kaptam a felsőt, de meglepődve vettem észre, hogy alsó részt nem adott. Én így ki nem megyek. Lassan kidugtam az ajtón fejemet, és elkiáltottam magam.
- Igen? - szólt vissza a hang, egészen a szobájától.
- Alsót nem adnál? Tudod... Ez így elég rövid  dugtam vissza fejemet, majd végig mértem magam.
- Minek? Láttalak már anélkül is - hallottam, ahogy görcsösen visszatartja a nevetést. Kis köcsög.
- Ezt a barátnőd biztos díjazná, na egy-kettő, gyorsan hozzál már valamit - tapsoltam, majd pár perc múlva meg is jelent az ajtóban egy kis gatyával.
- Vigyázz rá, ez a kedvencem - dobta be, mire elkaptam, és becsuktam magam után az ajtót.
Épp készülni kezdtem felvenni a kis gatyát, de ekkor benyitott, és közvetlenül rám nézett.
- Vacsit kérsz? - úgy mosolygott, mintha az olimpiát nyerte volna meg. 
- Kitakarodnál? - csaptam rá az ajtót, majd felnevettem. Nem normális.

Mikor végeztem, lesétáltam a konyhába, és csatlakoztam hozzá. Leültem mellé a székre, majd a már elkészített szendvicset kezdtem falatozni. Megint beállt a kínos csönd, bár most inkább mindketten szívesebben foglalkoztunk inkább a szendvicsekkel. Én nem tudtam sokat enni a partyn, ugyanis gyomor görcsöm volt. Most viszont már nyugodt vagyok, sokkal jobb minden, legalábbis ebben a pillanatban.

Vacsora után elpakoltunk  magunk után, és felmentünk vissza a szobába. Eszembe jutott, hogy még meg sem köszöntem azt, amit értem tett, így hát próbáltam szépen megfogalmazni, kerek mondatokba kifejezni a hálámat, amivel ő bármikor bajba kerülhet... De nem tudtam mit mondhatnék, így a legegyszerűbb módját választottam a dolgoknak.
- Köszönöm - fejeztem ki hálámat ezzel az egy szóval. Szívből jött a köszönet, de nem tudtam még mit mondhatnék.
- Ezeket ne köszönd meg, tartozom neked ennyivel. Bár te is elmagyarázhatnál nekem néhány dolgot - ült le az ágy végébe, én pedig leültem mellé, majd mint ő nemrég, hátra rántottam magammal, így elfeküdtünk. Meglepődtem, mikor ujjainkat összekulcsolta, de szívemben belül melegséggel töltött el ez a cselekedete.
- Mit szeretnél tudni? - érdeklődtem, de ő csak megrántotta vállát.
- Miért szakítottál egyik pillanatról a másikra?
Ez a kérdése megrázott. Soha senki nem tudta erre a választ, egyedül én meg Carla. Nem is akartam neki elmondani, hiszen senkinek nem akartam ezzel ártani, de a hallgatásommal csak azt értem el, hogy elvesztettem őt.
Elmondjam neki az igazat? Félek...
- Ez egy hosszú történet.... - kezdtem de ő közbe vágott.
- Röviden.
Láttam az érdeklődést a szemeiben, és úgy éreztem ha elmondom, megkönnyebbülök, és talán jobb lenne a kapcsolatunk is. Így hát mély levegőt vettem.
- Sok dolog szólt ellenünk, sokaknak nem tetszett a kapcsolatunk, és mikor tudtam, hogy apám egyszerűen rühell téged... Amit mellesleg tudtomra is adott természetesen... Akkor én rájöttem, hogy ennek nem lehet jövője. Közöttetek végig folyt volna a rivalizálás, és én lettem volna ennek az egésznek a középpontjában. Folyamatos harcok, továbbra is bujkálhattunk volna, nekem meg minden nap szokásos néhány pofon... - Nagyot nyeltem, és mikor tudatosult benne, hogy már túl őszinte voltam, felpattantam, majd az ajtó felé vettem az irányt. - Lemegyek vissza inni.
- Már akkor is megvert? - azonnal felugrott, és elém lépett. Nem válaszoltam, csak lehorgasztottam a fejemet, amiből már tudta, hogy ez egy igent jelent. - Az a rohadt mocsok...
- Felejtsük ezt el, én nem akarok most rá gondolni - hirtelen mozdulattól vezérelve megöleltem. Hogy mennyire jó ötlet, azt nem tudtam, csak egyszerűen erre volt szükségem. Hiányzott, és végre szeretetet, törődést éreztem.

Pár percig csak öleltem, mire arra eszméltem, hogy kicsit megemelt. Lábaimmal azonnal átkulcsoltam derekát, ő pedig egyik kezével tovább szorította fátamat, másikat pedig fenekemre vezette, és így tartott. Lassan felé emeltem tekintetemet, mire elmosolyodott, és váratlanul megcsókolt.
Újra éreztem azt a régi bizsergést, ami kettőnk között volt... Jó néhány percig csak összeforrva csókolóztunk, majd a levegő hiánya miatt elváltak ajkaink. Rámosolyogtam, de éreztem, ahogy arcom vörös lángban ég, ő pedig ezt látva ajkaimba harapott, és letett az ágyra.
- Alszunk? - kérdezte úgy, mintha semmi nem történt volna, én pedig egy pillanatra megszeppentem, hiszen eszembe jutott, hogy neki barátnője van. Nem tudtam mit mondhatnék, így egyszerű választ adtam.
- Írok Carlanak, és igen.
Bólintott, én pedig átszaladtam a fürdőbe, és elővettem a vacsorához felvett ruhám zsebéből a telefont. Visszafutottam a szobába, lehuppantam mellé az ágyra, és pötyögni kezdtem.
"Holnap mondok részleteket, semmit ne kérdezz. Kérlek, reggel dobj be pár ruhát az O'Donell családhoz nekem, köszönöm!
U.i.: Remélem jó volt a lepedőakrobatika!
Puszi, Gwen."

Amint elküldtem az üzenetet, ismét mosolyogni támadt kedvem, de pár percen belül válasz is érkezett.
 "Szent szar, mit keresel te ott?! Ha te azt tudnád.... Na, majd én is mesélek. Viszem reggel a ruhákat! Puszi, Carla!" 
Boldogan dobtam le magam mellé a telefont, majd bebújtam a takaró alá, és hatalmas puszit nyomtam Damien arcára. Láttam, hogy nem érti a tettemet, de nem is baj, én magam sem értettem. Szorosan átöleltem, és így próbáltam elaludni. Katasztrófából lett csoda. Egyszerűen csak... Boldog voltam.





2015. június 27., szombat

O3. - Borzasztó vacsora

Sziasztok! 
Röstellem, de ez a rész szerintem elég "gagyi" lett, és rövid... Viszont már muszáj volt megírnom. Az előző nekem sokal jobban tetszett, de a hibáinkból tanulunk: a köveztkező jobb lesz! :) 
Nem beszélnék túl sokat.. Az új rész valószínűleg kedden vagy szerdán érkezik. 
Kérlek, kommenteljetek.:)
Puszi!
*G.

 ***


Este hat óra harminc perc...
- Rendben, akkor mindenki tudja a dolgát - állt meg előttünk apám, mi pedig már kívülről tudtuk, mik lesznek a szabályok. - Ti ketten, a legilledelmesebb módon viselkedtek majd - mutatott rám és testvéremre, mire bólintottunk. Utána anyánkhoz fordult - Te pedig nem kezdesz el megint vedelni, világos? - Megrántotta a vállát, majd az ajtó felé sétáltunk, viszont apám elkapta a karom. - És nem beszélsz az O'Donell kölyökkel, csak ha muszáj. 
- Mintha annyira akartam volna vele beszélni - ráztam meg fejemet, és már az ajtó előtt állva, mosollyal az arcunkon csöngettünk. Ez a rohadt mű mosoly...
Egyből ki is jött a ház ura, Mr. Wish. Kedveltem, igazán aranyos embernek ismertem meg. Nem pökhendi, arrogáns, hanem el lehet vele bohóckodni. A felesége is ilyen, sajnos gyermekük nem lehetett nekik, pedig nagyon szerettek volna. Egyetlen fiúk volt, de őt is elvesztették néhány éve, mégis ugyanolyan csodálatos, jó emberek maradtak. Van egy unokájuk is a fiúktól, de ő messze él innen.
- Örülök nektek! - ölelt meg minket a házigazda, majd beljebb invitált. 

A kertben, az asztalnál már ott ült a többi vendég, köztük az én Damien-em is...  Mindenkinek saját helye volt, a tányérokon egy fehér cetli díszelgett, rajta a nevünkkel. Én Mrs Wish, és Danny mellett foglaltam helyet, velem szemben pedig ő ült.. Szívem kalapált, egyfolytában kerülte a tekintetemet, de tudtam, hogy ez nem fog neki sokáig menni. 
- Várunk még valakire? - mosolygott Mrs. O'Donell, majd rám nézett kedvesen.
Mindig szerettem, és már elképesztően hiányzott. Anyám helyett anyám volt, vele bármit megbeszélhettem. Remek ember.
- Olive, és Eric még nincs itt - hallottam meg a számomra kedves hangot. Egyből felé kaptam fejem, és láttam, amint ő is rám néz. 
Mélyen néztem szemeibe, majd úgy feleltem én is.
- Carla sem érkezett még meg.
Erre a mondatomra horkantott, majd mögöttem csapódott az ajtó, mire ő felállt, és mosolyogva kihúzta a mellette lévő széket. Egy magas, szőke hajú lány libbent be. Nagyon szép volt, tényleg... Igazán szép. De ki ez? 
Illedelmesen segített neki helyet foglalni, majd leült mellé. Ő lenne Olive? 
- Bocsánat a késésért - jelent meg Eric is, aki nem más, mint Damien bátyja. - Fontos telefont kellett elintéztem.
Akarod mondani... Elmentél gyorsan cigizni? - gondoltam magamban, majd mikor ő leült a lány mellé, hirtelen összeraktam a képet. Valamelyikük barátnője... És mivel Eric nem az a típus, akinek egy lány kapcsolatra kellene, már sikerült is kitalálnom, kinek lehet a kedvese... Nem, ez nem lehet. Nem lehet barátnője, már miért lenne? Oké, tudom, hogy közöttünk már rég vége... De attól még ez nem lehet így... Vagy csak nekem hiányozna? 
Csöngettek, Carla lesz.
- Megyek, kinyitom - pattant fel Mr Wish, majd szinte szaladt az ajtóhoz. Pár percen belül már meg is érkezett barátnőm társaságában, aki hiába jött jókedvűen, mikor meglátta a velem szemben ülő családot, elképedt.
- Szent szar - csúszott ki a száján.
Ránéztem apámra, akin láttam, hogy ezen eléggé felhúzta magát.
 
- Ülj le, drágám - mutatott egy szabad helyre Mrs Wish, de Carla megrázta a fejét.
- Mellé? - mutatott Ericre, aki csak jóízűen mosolygott.
- Gyere már, nem harapok - felelte mézes-mázos hangján.
Erről a fiúról tudni kell, hogy nincs az a lány, akit még ne vitt volna ágyba. Jó, én igen, de az más történet, az öccse barátnője voltam. 
Carla kétségbeesetten leült mellé, majd felém vetett egy könyörgő pillantást, én viszont csak megvontam vállamat. Nem tehettem semmit.
- És az ifjú hölgy esetleg bemutatkozik? - mutatott a ház ura, a szőke lányra, volt barátom mellett. - Még nem ismerjük.
Damien felállt, majd megfogta a lány kezét, és őt is maga mellé állította.
- Ő a barátnőm, Olive Bridges - mosolygott a lányra, majd az is kedvesen elmosolyodott. 
- Jó estét kívánok - szólalt meg, hangja tényleg kellemes volt.
Mindketten leültek, apám pedig csak mosolygott magában. Tudta, hogy ez fáj nekem. Igen, fájt, borzasztóan. Szédülni kezdtem, és felfordult a gyomrom. Rosszul voltam, szörnyen rosszul, de nem mutathattam, mert nem tudhatják, hogy nekem ez fáj. 
Az asztal alatt Danny megfogta a kezem, és erősen megszorította azt. Az öcsém ismer, és rá számíthattam bármikor bármiben. Carlaval is ugyanez a helyzet, de rá nem mertem nézni, mert azt hiszem feszélyezve érzi magát Eric mellett, én pedig most legszívesebben kitörnék. 

A vacsora rettenetesen telt végig. Mindenki nevetett, rajtam kívül.
Amint tekintetem a gerle párra vezettem, éppen csókolóztak. Azonnal rosszabb állapotba kerültem, nem maradhattam ott. 
- Kiszaladok a mosdóba - szóltam Mrs Wish-nek ő pedig bólintott. 
Szó szerint futottam, majd mikor odaértem, csak lehuppantam a kövezetre, és elsírtam magam.
Az ajtó kinyílt, és Carla lépett be rajta. 
- Hé - gugolt le hozzám, majd megölelt. 
- Én ma még megölök valakit. Vagy magam, vagy őt, mindegy - zokogtam fel, mire elnevette magát. - Jobb lenne Ericet megölni - mosolygott rám.
- Mit csinált? - töröltem meg szemeimet.
- Végig simogatja a combomat. Nem normális, már azt hittem a szoknyám alá nyúl - rázta ki a hideg, és megdörzsölte karját. - Tényleg ennek a mócsingnak kell mellettem ülnie?
Megöleltem barátnőmet. 
- Tudod... Én nem tudom már mit érzek - ráztam meg fejemet. - Egyszer megölelném, aztán inkább letépném a fejét és beledobnám a kis tóba, hogy a halak rágják szét az egészet... Aztán pedig azon gondolkozom, hogy mit lát a barátnőjébe.
- Beteg vagy - suttogta barátnőm maga elé meredve, majd rám nézett, és tenyerei közé fogta arcomat. - Az a lány tiszta te vagy. Kívül nem, de belül teljesen, nem vetted még észre?
Megráztam fejem, majd felálltunk, és mély levegővétel után visszasiettünk.
Hamar kellett összeszednem magam, különben biztos észreveszik, hogy gond van, és utána jött volna valaki. 

Már mindenki befejezte a vacsorát, így az imént említett, kivilágított tóhoz sétáltunk, és mindenki beszélgetett valakivel. 
- Szép a szerelem - csíptem el, amit éppen Mrs Wish mondott. - Emlékszem, nekünk mennyit kellett harcolni egymásért...
- Igaz - helyeselt Olive. - Ha szeretsz valakit, mindegy hogy ki, vagy mi van ellenetek. Az számít, hogy szereted.
Erre a mondatra lehorgasztottam fejemet, majd összeszedve minden erőmet észrevétlenül besétáltam a házba. 
Ettől a mondattól meghalt a lelkem. Harcoltak egymásért... Harcoltak. Akkor szereti, biztosan...



- Carla szemszöge -
- Te jó isten, itt mindig megy valami dráma - ültem egy kőnek támaszkodva, miközben néztem a vendég sereget. - Ide valami pia kellene...
- Tudod, hogy rám számíthatsz - nézett felém Daniel, mire kérdőn pillantottam rá. Felém nyújtott egy üveget, amire Szörp volt írva. Óvatosan kivettem kezéből, és bele szagoltam. Alkohol... - Te egy isten vagy.
- Ez a becenevem - kacsintott rám, majd körülbelül a felét egyszerre lehúztam. - Nyugi már, marad.
- Hogy bírod így a piát? - érdeklődött.
- Családi vonás, apám nem a legtisztább ember - magyaráztam, majd ismét beleittam. - De az a jó, hogyha iszok, akkor mindenféle hülyeséget összedumálok mindenkinek, ugyanakkor a titkaimat megtartom, emellett pedig tudok mindenkivel szórakozni. 
- Már most zsibbad tőled az agyam - mosolygott rám a fiú.
- Addig örülj amíg nem más - kacsintottam, mire elvette tőlem az üveget.
- Honnan tudod, hogy más nem?
- Kisfiú vagy még - feleltem, és felálltam, mire ő is így tett. 
- Ugyan, Carla. Másfél év? - nevetett fel, majd átkarolta derekam, és közel húzott magához. - Szerintem többet tudnék, mint bárki, akivel eddig dolgod volt.
- Jézus pepita. Akkor... Bizonyítsd be, kisfiú - mutatóujjamat végigvezettem mellkasán, majd karját elvette derakamról, és a ház felé kezdett húzni.

 
- Gwendolyn szemszöge -
A konyhában ülve néztem ki a fejemből, mikor egy hangos nevetésre lettem figyelmet. Kihajoltam az ajtó felé nézve, és barátnőmet láttam meg testvérem kíséretébe. Az emelet felé vették az irányt, majd elcsattant egy csók... 
Ez meg mi? Nekem egyikőjük se beszélt erről soha... Vagy ez valami új dolog? Nem értem... Mindegy, legalább nekik lesz egy jó estélyük. Lehet ebből adódóan nagynéni leszek... - utolsó gondolatomra felnevettem, majd egy kéz simított végig vállamon.
Azt hittem barátnőm jött mégis vissza, de nem. Hátra fordultam, és Damien állt mögöttem.
- Jól vagy? - nézett rám nagy szemekkel, mire bólintottam. 
Leült mellém, és úgy nézte, amint a sótartóval játszadozok.
- Ha kiborítod, az veszekedést jelent - magyarázta.
- Nem is vagy babonás - suttogtam, majd a sótartót fejjel lefelé fordítottam, így az egész tartalmát kiszórva belőle.
- Szokásos, megint nem hallgatsz rám - rázta meg a fejét, majd fel akart állni, de marasztaltam.
- Szép a barátnőd, hol szedted össze? - mosolyogtam, de belül szétmart a méreg. Szinte hányni tudtam volna.
- Igen, gyönyörű. Nyáron a nyaralás alatt ismertem meg, és egymásba szerettünk - nevetett fel. Tudta, hogy ezzel bánt. De miért akar fájdalmat okozni? Mi ezzel a célja? 
- Mindenesetre elég gyengén alakíthat, nagyon kis szerény lány - döntöttem oldalra fejemet, reméltem, hogy ezzel én is kicsit megbántom.
- Annyira nem tudja szétrakni a lábát, mint te. De ez nem baj... Ő legalább csak nekem tartogatja - simított végig hátamon, majd elsétált. 
Idegességembe a földhöz vágtam az előbbi játékomat, majd felpattantam, és a közvetlen mellettem lévő szekrénybe ütöttem.Abban az ütésben minden dühöm benne volt.
Én soha nem csaltam meg, nem tudom miért mondta ezt. Nem normális, ahogy én sem. Még mindig fáj, most is fáj és én ezellen semmit sem tehetek. Ahogy múlik az idő, nem egyre jobb, hanem egyre rosszabb lesz. 


Reszkettem az idegtől, és egyszerűen csak ismét meg akartam ütni valamit. Egyből megindultam az ajtó felé, majd észrevettem amint apám nagy lendülettem siet be rajta, egészen felém. Amint megállt előttem, tenyere azonnal arcomon csattant. Nem értettem a helyzetet. A fájó pontra kaptam kezeimet, majd erre elkapta hajamat, és szemeimbe nézett. Szikrákat szórt minden pillantásával.
- Nem megmondtam, hogy kerüld azt a kis tetvest? - szídott le halkan, nehogy más meghallja. - Erre egy helyen vagytok több ideig, mi?! Amint hazaérünk, elképesztően nagy büntetésre számíthatsz.
Amint eleresztett, és kisétált a konyhából, utat engedtem könnyeimnek. Nagy büntetés? Mi? Megint megver, és eltilt mindentől? Újra értem jár majd az iskolába, és ő is visz? Csodálatos. Zokogtam, majd kiszaladtam a házból az utca felé. Amint kiértem, tovább kezdtem futni, de megbotlottam, és térdre estem.
  
Az életem egy roncs. Én magam is az vagyok, semmire nem vagyok jó, egyszerűen nincs miért élnem.
Ráültem sarkaimra, és úgy zokogtam a sötétben. Egyedül voltam, reszkettem a hűvös időtől, a félelemtől, és a bánattól. 
Valaki megölelt hátulról, én pedig még hangosabban felzokogtam. Nem tudtam ki az, de elképesztően jól esett az ölelése. Miután kisírtam magam, és már minden könnyem elfogyott, megfordultam. 
Ő ölelt végig. 
- Jobban vagy? - kérdezte, hangja rekedt volt. 
Megráztam fejemet, majd átkaroltam nyakát, és úgy öleltem meg.
- Oké, akkor gyere. Hazaviszlek - erre a szóra elváltam tőle, és megráztam fejem. Nem tudtam megszólalni. Elmosolyodott, majd megsimogatta arcomat. - Nem hozzád. Hozzám jössz...


 

Díjat kaptam!


Cruel Intentions
Nagyon szépen köszönöm a díjat, drága Faithe!

Szabályok:
- Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől kaptad!
- Olvasd el annak a blogját, akitől kaptad!
- Írj 12 dolgot annak a blogjáról, akitől a díjat kaptad! (nem írhatod azt, amit ő már leírt!)
- 12 dolog a saját blogodról!
- Válaszolj a 12 kérdésre!
- Tegyél fel 12 kérdést a saját blogoddal kapcsolatban!
- Kommentálj annak a blogjára, akitől kaptad, hiszen mindenkinek jól esik a visszajelzés, legyen az kritika, véleményezés, vagy esetleg a tetszésed kifejezése. A lényeg, hogy építő jellegű legyen!
- Cseréljetek linket egymással!
- Legalább 12 embernek küldd tovább!
- Ha beszállsz ebbe a projektbe, akkor a kis kép linkje mindig vezessen arra a blogra, amelyikre az én képem vezet!
 
(12) 7 dolog a Cruel Intentions blogról: 
1. Seraphine szerintem roppantul okos, és elővigyázatos.
2. Az összes karakter ki van dolgozva.
3. Aki olvassa, biztos hogy beleszeret a kávés fiúba. (Stipistop...Én már lefoglaltam.:DD)
4. A gyilkosságok/holtestek tökéletesen, pontról pontra, valósághűen vannak leírva.
5. Van egy rész, amely a gyilkos, Grim Reaper szemszögéből van. (Ami az egyik személyes kedvencem.)
6. Vannak benne nagy konfliktusok két nyomozó, Seraphine és Wilden között.
7. A gyilkosságok mellett a magánélet is néhol feltűnik. (Lásd: Testvér.)

(12) 7 dolog a saját blogomról:
1. Minden karakternek lesz egy fontosabb szerepe.
2. Rengeteg titok van a történetben.
3. Carla a kedvenc karakterem, őt szeretem a legjobban írni.
4. Sok dologban magamról mintáztam Gwent.
5. Carla lényegében az egyik legjobb barátnőm, néhány "aranyköpése" is tőle származik.
6. Sok új szereplő lesz.
7. Gwennek két oldala van, és ez folyamatosan bontakozik a történet menetével.
 
(12) 7 kérdés a Cruel Intentions blogról:
1. Mit gondolsz, mi vezette arra a Grim Reaper-t, hogy gyilkossá váljon? 
Szerintem egyszerűen csak nem normális. Vagy arra is gondoltam, hogy esetleg családi, vagy szerelmi háttér vezette őt erre a pontra. 
 
2. Szerinted ki lehet a gyilkos? Melyik karakterre gyanakszol leginkább?
Átható pillantás? Na, ez nekem Noel... De a te szavaiddal élve, mindenkinek mást jelent ez. Én rá gyanakszok, mellette pedig vagy Garrettre, vagy Wildenre. 
 
 
3. Mire számítasz, mivel fog végződni a történet? Happy End-el vagy Sad / Dead End-el?
Nem tudom... Igazából ez lehet furcsán hangzik, de én mindekettőnek örülnék. Happy End szép lenne, mert Seraphine biztos rájönne a dolgokra, ami azért elég szép teljesitmény. Viszont Dead End... Kevés ilyet olvastam, és néha én a "rossznak" szurkolok. Talán ez is picit ilyen...
 
4. Melyik karakter a kedvenced és miért?
Seraphine és Noel. Meglepő, nem? Seraphine olyan jól kidolgozott karakter... Okos, bátor, és elég céltudatos. Én imádom olvasni a goldolatmenetét. Sok blogban untat, ha hosszan el kell olvasnom épp mit gondol... Na, nála nincs így. Mindig olyanok járnak a fejében, amik tényleg fontosak, és imádom, hogy nem olyan erőszakos, mint mondjuk Wilden. Noel pedig... Bizony, az én kávés fiúm. Annyira tökéletes. Olyan igazi macsó. Remélem lesz szerelmi szál. (:P) Nekem mondjuk ő nagyon gyanús... Ahogy érdeklődik a dolgokról, meg ilyenek...

5. Melyik karaktert kedveled a legkevésbé? Miért pont őt?
Steven McNail. Ő nem szerepel olyan sokat, és valahogy az ő karaktere kevésbé fogott meg. Őt is szeretem, de annyira nem, mint a többieket. 
 
6. Szerinted sikerül valaha is elkapniuk a gyilkost? 
Remélem nem. (:D) Annyira megszerettem ezt a "gyilkost", hogy nem tudnám elképzelni, hogy csak úgy vége legyen... Sajnálnám őket, mert így dolgoznak az ügyön, de szerintem Grim Reaper túl okos hozzájuk képest. Igen, mindenki hibázik... De ő eddig még ilyet egyszer sem követett el.
 
7. Ha megölhetnél egy karaktert, akkor ki lenne az? 
Senki. Én itt már mindenkit megszerettem, szerintem ha tényleg meg fogsz ölni egy karaktert... Hát biztos sírni fogok. Nem akarok holtan látni senkit. (:()
 
(12) 7 kérdés a saját blogomról:
1. Melyik az a szereplő, akit a legjobban kedvelsz?
2. Szerinted mi lesz Gwendolyn-nal a végén?
3. Carla-nak mi lehet a nagy titka?
4. Idegesít valaki jelleme a történetben? Ha igen, kié?
5. Ha az eddigi részek alapján változtathatnál valamin, mi lenne az?
6. Mit gondolsz a főszereplő szüleiről?
7. Mi történhetett Gwendolyn és Damien között?

(12) 4 blogger, akiknek tovább küldöm a díjat:




2015. június 20., szombat

O2. - Érdekes iskolakezdés


Sziasztok! :)
Először is szeretettel köszöntöm az új olvasóimat! :)
Nos... most szeretnék megosztani pár fontosabb infót. Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha nyitnék egy Twitter fiókot az oldalnak (rejtett lenne, szóval nem látná mindenki a világon, csak akinek engedélyezem), és oda felraknék a bloghoz kapcsolódó dolgokat, részeket, néha egy-egy spoiler, és válaszolnék pár kérdésre is, ezáltal mindenkit megismernék. Ezt az oldalt akár 2-3 embernek is megcsinálnám, ha lenne rá igény, szóval kérlek Oldalt szavazzatok arra, hogy szeretnétek-e.:) Köszönöm!
A résszel kapcsolatban.. Azt hiszem Gwendolyn karaktere kezd kiformálódni lassacskán, és egyre több és több dolog fog kiderülni majd. A rész hosszabbra sikerült, mint az előző, és én szerettem volna hozzácsapni még valamit, de úgy gondoltam, akkor már elunnátok az életeteket, így inkább arra jutottam, hogy az a következő részhez jut majd.
Mint látjátok (olvasás után) egyre több szereplőt ismerhettek meg, de nekik (nagy részének) fontos szerepe lesz a történetben. A szereplők modul is folyamatosan bővül. :)
Nem is fecsegek tovább, jó olvasást, és köszönöm, hogy számíthatok rátok.:)
*G.

***


A mosdó hideg kövezetén pityeregtem halkan, és hatalmas reményeket tápláltam az iránt, hogy ne nyíljon ki az az ajtó velem szemben, mert bárki bejön, kopaszon távozik.
Amint gondolatmenetem végére értem, már halkan nyikorogni is kezdett, és láttam, amint lassan kinyílik. Erőt véve magamon, a falba kapaszkodva felálltam, és annyi mérhetetlen düh, és méreg volt bennem, hogy azt hittem, azonnal nekimegyek annak, aki bejön.
Ahogy belépett a személy, neki is veselkedtem, de hirtelen hátrahőkölt, én pedig feleszméltem.
- Normális vagy?! - sikította el magát szőke barátnőm.
- Nem, és hagyj békén - törtem ki hiszti rohamba. Nem vagyok ilyen, de most... Inkább ez, mint hogy őt bántsam.
- Gwen, mondtam, hogy ne menj oda, nem? Nem megmondtam? - amint ráemeltem tekintetemet, egyből megláttam: úgy néz rám, mint egy kis óvodásra, akit meg kell dorgálni, mert rosszat csinált.
- Carlie, ne kezd, oké? Úgyis megláttam volna - rántottam meg a vállam, majd hanyagul letöröltem könnycseppjeimet puha arcomról.
- Ja, csak még nem most. Ennek az idiótának is most kellett megjelennie - mérgesen végigmért. - Amúgy meg most hogy nézel ki? Mint aki fél évig a bánya mélyén dolgozott napfényt sem látva. - Szemöldöke az égbe szökött, mire felkuncogtam, olyan vicces látványt nyújtott. - Nem vagy normális barátnőm. Előbb sírsz, aztán dühöngsz, most meg nevetsz? Neked elpattant valami az agyadba, na gyere, rendbe raklak - megfogta csuklómat, majd hirtelen oda kapta tekintetét. - Ez vér? - Az ujjain csurdogáló vörös folyadékot az orrához emelte, majd mindkét kezemet elkapta, és vizsgálgatni kezdte. - Te mond, tényleg megőrültél? Megint visszaestünk oda, hogy egy rohadék miatt, meg pár pletyka fészek miatt bántod magad? - mondandója végére felemelte hangját.
Tekintetemet a kézfejemre vezettem, amit lila foltok díszítettek, néhol pedig kiserkent vérem folyt végig.
- Nem hittem volna, hogy így fog kinézni - feleltem hanyagul, majd elrántottam tőle kezemet, amit gondosan meg is mostam. Felnéztem a tükörbe, majd mikor megláttam kinézetem, elborzadtam. Te szent isten... Mi a fene ez.
- Szép vagy, mondhatom - köpte felém szavait.
- Na, gyorsan, egy-kettő, hozz rendbe - pattantam felé, mire keserű arcot vágott.
- Nem értelek, mi ez az érzelem ingadozás?
- Ideges voltam, de rájöttem, hogy nem éri meg ilyen... - néztem undorodva az ajtóra, majd vissza rá - emberek miatt szomorkodnom. Kész, pont, na légyszíves, tegyél csodát velem - kérleltem hatalmas boci szemekkel, mire megenyhült.

Hogy nem érdemes foglalkozni ilyen emberekkel? Tényleg komolyan gondoltam? Nem, dehogy. Most érzik majd csak igazán, hogy mi az a törődés, de először csak hoznom kell a szokásos formámat, hogy semmit se sejtsenek meg. Mind, egytől-egyik aki bántott vissza kap mindent. Minden fájdalmas szó, mondat, tett, amiket velem műveltek vissza fog rájuk szállni. Majd én teszek róla, hogy így legyen.
Most éppen nem fájt. Semmi. Sem a kezem, sem pedig ezek a dolgok. Boldogságot éreztem, aztán pedig kétségbeestem.
Hiszen én nem süllyedhetek le az ő szintjükre... Bántsak másokat?
Ugyanakkor ha ők megtehették, én miért ne?
Tomboltak bennem az érzések, a gondolatok, majd eszembe jutott egy szokásos közhely. "Élj a pillanatnak". Oké, így lesz,

Mikor kinyitottam szemeimet - melyekkel barátnőm épp csodát tett - kérdő tekintetével találtam szembe magam.
- Most állva alszol, vagy csak ennyire nem érdekel a mondandóm? - tette kezeit csípőjére. - Konkrétan elkezdtem neked magyarázni, hogy miként szaporodnak a jegesmedvék.
- És? - vontam meg vállam.
- Azt se tudom hogy szaporodnak, ne idegesíts. Elmondtam hogy tojással, abból lett eleven szülés, utána ikrák, és minden amit el tudsz képzelni. Még azt is mondtam hogy csupaszok, de erre sem figyeltél - óvatosan fejbe vágott, mire én csak egy halk 'au'-t feleltem.
Szegény lány, tényleg mindig itt van mellettem, én pedig így bánok vele.
- Tizenhét éves vagy, sőt, egy hónap múlva tizennyolc, és nem tudod hogy szaporodik egy jegesmedve? - vontam kérdőre.
- Tényleg, csipkerózsika. Te azzal sem vagy tisztába, hogy addig szövegeltünk, már vége is van az első órának.
- Mi? - sipákoltam. - Ne, ne, ne! Carly, tudod, hogy rólam mindent jelentenek otthon!
Elkapva barátnőm karját az osztályterem felé siettem, de épp a kicsengetésre értünk oda.
- Nolám. Miss Blackwell, Miss Marshall. Örömmel látom, hogy önöket sem vitte el a nyári eső, de akkor szabad tudnom merre kószáltak? - érdeklődött a körülbelül velem egy magas, ráncosodó, hosszú barna hajú, vékony testalkatú, szemüveges tanárnő, aki nem utolsó sorban az osztályfőnökünk.
- Rosszul voltam - feleltem halkan. - Sajnálom tanárnő, ígérem többet nem fordul elő.
- Hát nem is, mert már az első napot egy szép intővel kezdi, kisasszony. Magától én többet várok - rázta meg fejét, majd barátnőmre emelte tekintetét - magát már meg se büntetem, örülök, ha egyáltalán egy órámra is bejön.
Carla elnevette magát. Bennem is megvolt a késztetés, de erősen vissza kellett fognom magam, nehogy kitörjön, ugyanis akkor a tanárnő biztos felhívná a szüleimet. Amint erre gondoltam, újra szóra nyitotta száját.
- Ja igen, Miss Blackwell, a szüleit pedig értesítem - el akart sétálni mellettem, mire azonnal elálltam útját, és könyörögve összekulcsoltam kezeimet.
- Tanárnő, kérem ne. Egyetlen egy baklövés már három év alatt... Kérem - hatalmas kiskutya szemekkel, majdnem könnyezve kérleltem.
- Sajnálom, ebből talán tanul - felelte, de ekkor megjelent mellettem öcsém.
- Mrs Brush, legyen vele elnéző. Egész nyáron, tegnap estig a kötelezőket olvasta, nem is csinált semmi mást. Rosszul lett, ennyi a bűne... - Vett védelmébe öcsém, mire a tanár csak horkantott.
- Mr Blackwell, maga csak meg se szólaljon. Kíváncsi vagyok, ön mennyit fog tudni azokból a kötelezőkből. És ha most szabad lesz... - tört utat kettőnk között.
Kétségbeesetten néztem hol szőke barátnőmre, hol kisöcsémre.
- Ezt a banyát... - rázta fejét Carla.
Fejemet neki döntöttem a falnak, és lehunytam szemeimet.
- Aranyos volt, hogy megvédted - hallottam a szőkeség suttogását.
- Ez a dolgom, hiszen az öccse vagyok. De bár tehettem volna valamit... Kinyírják - suttogta, de én még így is tisztán, érthetően hallottam őket.
Elrugaszkodtam a faltól, majd hatalmas erőt véve magamon, beindultam a terembe.
Ez a nő is megbánja, hogy ujjat húzott velem...

A terembe érve nem néztem rá senkire, csak egyből a megszokott helyemre huppantam le, az ablak felöli padsor, utolsó előtti padhoz. Az emberek kivételesen síri csendbe voltak, talán éppen engem néztek. Furdalt a kíváncsiság, így mégis csak felemeltem fejem, és úgy volt, ahogy gondolom.
- Mi van? Mi olyan érdekes? Nem láttatok még soha? - fakadtam ki, mire barátnőm azonnal lehuppant elém, és kezét enyimére helyezte.
- Na, tipli van, mindenki nézze a haverjait, köszöntem - állt ki védelmemre.
Hálásan néztem rá, ő pedig csak kacsintott egyet.
Amint kicsit megnyugodtam volna, az ajtó csapódására lettem figyelmes.
- Osztály vigyázz! - lépett be, egy igen fiatal, egész helyesnek mondható tanár. Mindenki egyből felállt, és tisztelet tudóan köszöntünk neki.
- Anyám, forrósodik a hangulat - nézett hátra barátnőm, és kacéran mosolyogni kezdett. - Tuti mondok majd neki valamit, hogy zavarba hozzam.
Nevetve ráztam meg fejemet, hiszen tudtam, képes rá. Legalább jó óránk lesz.
- Mr. Deen vagyok, foglaljanak helyet - szólt fel kedvesen az új tanár, majd mindenki leült a helyére. Magázódik? Hiszen körülbelül olyan... Nem is tudom, három évvel lehetett idősebb, maximum négy. - Röviden bemutatkoznék. Alexander Deen vagyok, huszonegy éves, és tanári pályafutásomat ebben az iskolában kezdem. A testnevelés tanárotok leszek, emellett pedig osztályfőnök helyettes, ami annyit jelent, hogy bármikor, bármilyen problémával fordulhattok hozzám, szívesen nyújtok segítséget. Oké?
Mindenki bólintott egyet.
- Gondolom most azon agyaltok, hogy egy testnevelés tanár miért tanteremben tartja az órát. Erre is szívesen válaszolok. Nem tudjuk használni a tornatermet, ugyanis komoly felújítások zajlanak még a héten, így következő óránkon kint leszünk a foci pályán. Valami kérdés? - legyintette meg kezeit, de mindenki hallgatott, egészen addig, míg Carla fel nem tette a kezét. - Kisasszony?
- Carla - javította ki. - Nekem panaszom lenne igazából.
- Hallgatom - ült fel a tanár saját asztalára, majd érdeklődve emelte tekintetét barátnőmre.
Na ebből se lesz semmi jó, már most látom. Tenyeremet a homlokomra csaptam, így hallgattam meg, barátnőm panaszát.
- Szóval tanárúrci. Már most bírom magát, mert fiatal, meg olyan lazának, rendesnek tűnik - jó ég, miért beszél így egy tanárral? Megöli. - De nem lehetne, hogy ön tanítsa nekünk a bioszt is? És esetleg külön korrepetálással? - amint ezt meghallottam, egyből fejemet a padhoz csaptam.
Mindenki nevetésbe tört ki, majd mikor már nem tudtam visszafojtani, én is nekikezdtem. Barátnőm soha nem volt a szerénység mestere, és ha meglátott egy helyes fiút, nem tétovázott, bele a közepébe.
- Carla - szólította meg a tanár. - Ugye jól mondom? - kérdezett rá nevére, én pedig fölnéztem, és láttam, ahogy a szőkeség csak bólint. - Nem gondolod, hogy tesiből is lehet valakit korrepetálni? - mosolyodott el a tanár.
Mi van? Ez flörtölésnek számít? Hírtelen ujjongani kezdett az osztály, én pedig kezeimet szám elé raktam, és hangos nevetésbe törtem ki.
- Mr Deen... Nekem az is rendbe van, bár a mozgásomra eddig még nem volt panasz - legyintett a szőkeség.
Na ne... Ezt nem hiszem el. Itt már a tanár is elnevette magát. Tényleg nagyon laza, nem lehet egykönnyen zavarba hozni.
- Akkor most mindenki szépen mutatkozzon be - vetette fel elterelés képpen a témát, mire kinyílt az ajtó, én pedig reflex szerűen odakaptam tekintetemet.
Jó ég... Ő volt az... Reggel a parkolóba, és most is... Hírtelen gyomrom görcsbe rándult, és elkapott a hányinger. Carla aggódó tekintettel nézett rám hátra, de én mély levegőt vettem, és valahogy azonnal erősebbnek éreztem magam.
- Ezt nem tudom, hogy csináltad, de hulla fehér voltál, most meg már inkább a rákokra hasonlítasz, és mindezt nagyjából tíz másodperc alatt - suttogta nekem.
- Fiatalember, mutatkozzon be - mutatott felé a tanár.
- Mi? - hallottam meg mély, férfias hangját.
- Kérem, mondjon magáról valamit, hogy megismerhessem.
- Mr. Deen! - szólalt fel egy kosaras fiú. A tanár bólintott, jelezve, hogy figyel rá. - Ha az előbb Carlat tegezte, akkor most őt miért magázza?
- Vele még nem kerültem közelebbi kapcsolatba - nevetett a tanár.
Oké, ezt nem hiszem el. Imádni fogom a tesi órákat, nagyon laza ez az ember, ő kellett ide nekünk.
Ismét hangos nevetéstől volt zajos a termünk.
- Oké, akkor bemutatkozok - szólalt fel a számomra igen kedves, már nagyon régen hallott hang. - A nevem Damien O'Donell. Ebbe az osztályba járok már három éve. Nem messze lakok a sulitól, ha kell térképen is megmutatom, bár azt se tudom ki maga, lényegtelen - mély levegőt vett. - És... Nem tudom még mit mondhatnék. Szeretek sportolni, bulizni, csajozni - szívem összeszorult egy pillanatra, és inkább hátra is dőltem a széken. - Szóval mindent amit egy velem egykorú szeret.
- Jó, én elfogadom. Üljön le, a többiek majd elmesélik ki is vagyok én - mutatott a tanár egy székre.
- Felőlem, de kérem tegezzen. Előlegezzük meg ezt a közelebb kerüléses dolgot - nevetett a fiú.
- Hú, O'Donell - szólította meg barátnőm. - Ez olyan szar, mint a melltartómban a merevítő.

Az egész óra nagyjából nevetésekből, vihogásokból állt. Élveztem is volna, ha nem zavar a tudat, hogy rám se néz. Nem figyelt rám, egy pillanatra sem. Zavarta a jelenlétem? Miért? És hol volt egész eddig, ha már az iskolában tartózkodott?
Lánnyal volt? Nem, nem képzelődök.
De és ha azzal lett volna? Akkor se érdekelhetne, semmi közöm hozzá, szíve joga kivel mit csinál. Felőlem a mosdóba is csajozhatott volna, csak persze kicsit intimebb dolgokra gondolva...
Inkább kiverem ezeket a fejemből, mert érzem ahogy gyomromat már marja az ideg belülről, és robbanni fog az agy vizem is.

Óra végén mondta a tanár, hogy mivel első napunk volt, nem kell tovább bent lennünk. Hála égnek.
Megkönnyebbülten álltam fel, majd mikor kiléptem az ajtón, osztálytársam Greg az utamat állta.
- Minden oké, Gwenny? - kérdezte kedvesen.
- Persze, miért? - ráncoltam össze szemöldökömet, mire megrántotta vállát.
- Csak egész órán furcsa fejeket vágtál. Mintha épp beszélnél valakivel, néha még egy-egy szó kis is csúszott a szádon, ráadásul végig Damient nézted - hadarta el, és közbe úgy vizslatott, mintha egy pszichopata állna előtte.
- Ja, persze. Próbáltam eljátszani magamban, hogy milyen lesz amint hazaérek, és a szüleim letámadnak, amiért lógtam a legelső óráról - legyintettem. Hazudtam, tudom, csúnya dolog.
- Na de miért nézted úgy Damient? - szeretem ezt a fiút, de most szívesen kivájtam volna a gyönyörű barna szemeit.
- Mint tudod, kilencedik év vége óta nem vagyunk jóba, és gondoltam ha őt nézem, akkor méginkább elő tudom adni a dühös kamaszt - csodálatos, még egy hazugság, gratulálok Gwendolyn, tökéletes színészi tehetség veszett el benned.
- Értem. Már megijedtem, hogy baj van, de így megnyugodtam. Megyek is, várnak a haverok, szia - nyomott orcámra egy hatalmas, nyálas puszit.
Egyből letöröltem a nyáltengert, mire felnevetett. Mindig direkt csinálja.

Rettegve tettem meg az utolsó lépéseket a házunkig. Igyekeztem a leghalkabban beosonni, ami sikerült is, ugyanakkor mégis lelepleződtem, mert anyám közvetlen az ajtóban várt rám.
- Gwendolyn Blackwell, mégis hogy képzeled ezt? - kezdett el kiabálni, de még épp olyan hangerővel, hogy a szomszédok meg ne hallják. - Első nap panasz van rád? Lógsz? - lépett hozzám közelebb. - Nem hiszek a fülemnek, játszod a nagylányt, mi? Reggel elalszol, be sem ágyazol te undorító trehány fruska, és ezek mellett még lógsz is? Hogy képzeled? - ordította el magát. - Mit fognak ehhez szólni a barátnőim, ha esetleg megtudják? Szégyenbe kell hoznod mindenki előtt?
- Én nem csináltam semmi rosszat - feleltem halkan, rettegtem a szüleimtől. - Rosszul lettem.
Amint ez a két szó elhagyta számat, arcomat hatalmas csapás érte. Tenyerének helye bizseregni kezdett, aztán pedig égette bőrömet.
Meghűlt bennem a vér. Gyűlölöm, annyira gyűlölöm. És megvetem, undorító.
- Gyűlöllek - szűrtem fogaim között, majd mielőtt ismét megüthetett volna, felszaladtam a szobámba, amit kulcsra zártam.
Egyből utánam eredt, és rángatni kezdte az ajtót.
- És hol az öcséd, te haszontalan, mi? Azonnal nyisd ki! - kiabált, én viszont csak magamra húztam a takarómat, és halkan felsírtam.
Tá-dá, ez a családom. Nekik csak azért kellett gyerek, hogy fel tudjanak mutatni valamit az életükbe, soha nem szerettek minket. Nevelni se próbáltak, csak megszabták a szabályokat, és kész. Azok is annyiból álltak, hogy tanuljunk kitűnően, viselkedjünk tökéletesen, és legyünk a város legpéldamutatóbb gyerekei, mert mi leszünk így a minta család.
A fenéket! Ez az egész egy nagy hazugság, egy álca!
Gyűlöltem őket, és sajnáltam az öcsémet. Jobban, mint magamat. Csoda, ha droghoz nyúlt? Nem, legszívesebben én is így tettem volna, de bennem meg volt az ami benne nem. Ez pedig az alázatosság... Én tűrtem, hogy mindig megalázzanak, és nincs ez másképp most sem. De nem tehettem semmit, soha. Hagytam magam befolyásolni, engedtem, hogy bántsanak.
Miattuk dobtam el a szerelmem, az életem, a csapatom, a barátaimat, mindent akit és amit szerettem.
Tönkrementem a szüleim miatt. De megfogadom, hogy ők is rohadtul meg fognak bánni mindent.
Eltemettem ezt a csodálatos, angyali énemet, ami bár még ott motoszkál bennem, haldoklik. Meg fogom védeni magam, de még egy kicsit ki kell tartanom, erősnek kell lennem.

- Kisasszony, nyisd ki az ajtót - kezdett dörömbölni apám.
Ő is éppen ugyanolyan, mint az anyám, de ha most nem nyitom ki, képes, és rám töri.
Kipattantam az ágyból, majd elfordítva a kulcsot kitártam az ajtót.
- Igen?
- Hallottam mi történt, de én ezzel most nem fogok foglalkozni, ez a ti dolgotok az anyáddal - felelte nyers hangján. - Viszont szeretném ha elkészülnél, ugyanis este hétre egy vacsorára megyünk.
- Vacsorára? - kérdeztem vissza.
- A sok idióta kérdésed, igen, vacsorára, süket vagy? - mordult rám. - Megyünk a barátainkhoz, amolyan kerti partyt szerveznek, de szépen kell kiöltözni.
- Oké - hangom halk volt, elesett, mégsem törődött vele.
- Viszont még valami - nekitámaszkodott az ajtófélfámnak, én pedig érdeklődve néztem rá. - Csinosnak kell lenned, viszont nem kirívónak. Ott lesz az a szemétláda O'Donell család, és nem szeretném, ha akármelyik is rád akadna.
Szemem felcsillant, de mivel tudtam, hogy nem szabad észrevegye, egyből témát váltottam.
- Rendben, megértettem, viszont Carla is jöhet? - érdeklődtem, és tördelni kezdtem kezeimet.
Hiba volt, ugyanis a sebeim még mindig eszeveszettül fájtak, és ez fel is tűnt neki. Ránézett, látta a kezemet... Mégsem kérdezett rá.
- Jöhet, ha tud viselkedni. A kezeddel pedig csinálj valamit, ilyen undorítóan nem jöhetsz, még azt hiszik verünk - haha, jól hiszik, te mocsok. - Na, indulj készülődni.
Ezzel magamra hagyott a szobámban.
Jó isten... Vele, és a családjával ismét együtt vacsorázunk. Igaz, ott lesznek mások, és valószínűleg hozzá se szólhatok majd, de láthatom. Ő is látni fog, ez ellen pedig semmit sem tehet majd...