O3. - Borzasztó vacsora

Sziasztok! 

Röstellem, de ez a rész szerintem elég "gagyi" lett, és rövid... Viszont már muszáj volt megírnom. Az előző nekem sokal jobban tetszett, de a hibáinkból tanulunk: a köveztkező jobb lesz! :) 

Nem beszélnék túl sokat.. Az új rész valószínűleg kedden vagy szerdán érkezik. 

Kérlek, kommenteljetek.:)

Puszi!

*G.

 ***

Este hat óra harminc perc...

- Rendben, akkor mindenki tudja a dolgát - állt meg előttünk apám, mi pedig már kívülről tudtuk, mik lesznek a szabályok. - Ti ketten, a legilledelmesebb módon viselkedtek majd - mutatott rám és testvéremre, mire bólintottunk. Utána anyánkhoz fordult - Te pedig nem kezdesz el megint vedelni, világos? - Megrántotta a vállát, majd az ajtó felé sétáltunk, viszont apám elkapta a karom. - És nem beszélsz az O'Donell kölyökkel, csak ha muszáj. 

- Mintha annyira akartam volna vele beszélni - ráztam meg fejemet, és már az ajtó előtt állva, mosollyal az arcunkon csöngettünk. Ez a rohadt mű mosoly...

Egyből ki is jött a ház ura, Mr. Wish. Kedveltem, igazán aranyos embernek ismertem meg. Nem pökhendi, arrogáns, hanem el lehet vele bohóckodni. A felesége is ilyen, sajnos gyermekük nem lehetett nekik, pedig nagyon szerettek volna. Egyetlen fiúk volt, de őt is elvesztették néhány éve, mégis ugyanolyan csodálatos, jó emberek maradtak. Van egy unokájuk is a fiúktól, de ő messze él innen.

- Örülök nektek! - ölelt meg minket a házigazda, majd beljebb invitált. 

A kertben, az asztalnál már ott ült a többi vendég, köztük az én Damien-em is...  Mindenkinek saját helye volt, a tányérokon egy fehér cetli díszelgett, rajta a nevünkkel. Én Mrs Wish, és Danny mellett foglaltam helyet, velem szemben pedig ő ült.. Szívem kalapált, egyfolytában kerülte a tekintetemet, de tudtam, hogy ez nem fog neki sokáig menni. 

- Várunk még valakire? - mosolygott Mrs. O'Donell, majd rám nézett kedvesen.

Mindig szerettem, és már elképesztően hiányzott. Anyám helyett anyám volt, vele bármit megbeszélhettem. Remek ember.

- Olive, és Eric még nincs itt - hallottam meg a számomra kedves hangot. Egyből felé kaptam fejem, és láttam, amint ő is rám néz. 

Mélyen néztem szemeibe, majd úgy feleltem én is.

- Carla sem érkezett még meg.

Erre a mondatomra horkantott, majd mögöttem csapódott az ajtó, mire ő felállt, és mosolyogva kihúzta a mellette lévő széket. Egy magas, szőke hajú lány libbent be. Nagyon szép volt, tényleg... Igazán szép. De ki ez? 

Illedelmesen segített neki helyet foglalni, majd leült mellé. Ő lenne Olive? 

- Bocsánat a késésért - jelent meg Eric is, aki nem más, mint Damien bátyja. - Fontos telefont kellett elintéztem.

Akarod mondani... Elmentél gyorsan cigizni? - gondoltam magamban, majd mikor ő leült a lány mellé, hirtelen összeraktam a képet. Valamelyikük barátnője... És mivel Eric nem az a típus, akinek egy lány kapcsolatra kellene, már sikerült is kitalálnom, kinek lehet a kedvese... Nem, ez nem lehet. Nem lehet barátnője, már miért lenne? Oké, tudom, hogy közöttünk már rég vége... De attól még ez nem lehet így... Vagy csak nekem hiányozna? 

Csöngettek, Carla lesz.

- Megyek, kinyitom - pattant fel Mr Wish, majd szinte szaladt az ajtóhoz. Pár percen belül már meg is érkezett barátnőm társaságában, aki hiába jött jókedvűen, mikor meglátta a velem szemben ülő családot, elképedt.

- Szent szar - csúszott ki a száján.

Ránéztem apámra, akin láttam, hogy ezen eléggé felhúzta magát.

 

- Ülj le, drágám - mutatott egy szabad helyre Mrs Wish, de Carla megrázta a fejét.

- Mellé? - mutatott Ericre, aki csak jóízűen mosolygott.

- Gyere már, nem harapok - felelte mézes-mázos hangján.

Erről a fiúról tudni kell, hogy nincs az a lány, akit még ne vitt volna ágyba. Jó, én igen, de az más történet, az öccse barátnője voltam. 

Carla kétségbeesetten leült mellé, majd felém vetett egy könyörgő pillantást, én viszont csak megvontam vállamat. Nem tehettem semmit.

- És az ifjú hölgy esetleg bemutatkozik? - mutatott a ház ura, a szőke lányra, volt barátom mellett. - Még nem ismerjük.

Damien felállt, majd megfogta a lány kezét, és őt is maga mellé állította.

- Ő a barátnőm, Olive Bridges - mosolygott a lányra, majd az is kedvesen elmosolyodott. 

- Jó estét kívánok - szólalt meg, hangja tényleg kellemes volt.

Mindketten leültek, apám pedig csak mosolygott magában. Tudta, hogy ez fáj nekem. Igen, fájt, borzasztóan. Szédülni kezdtem, és felfordult a gyomrom. Rosszul voltam, szörnyen rosszul, de nem mutathattam, mert nem tudhatják, hogy nekem ez fáj. 

Az asztal alatt Danny megfogta a kezem, és erősen megszorította azt. Az öcsém ismer, és rá számíthattam bármikor bármiben. Carlaval is ugyanez a helyzet, de rá nem mertem nézni, mert azt hiszem feszélyezve érzi magát Eric mellett, én pedig most legszívesebben kitörnék. 

A vacsora rettenetesen telt végig. Mindenki nevetett, rajtam kívül.

Amint tekintetem a gerle párra vezettem, éppen csókolóztak. Azonnal rosszabb állapotba kerültem, nem maradhattam ott. 

- Kiszaladok a mosdóba - szóltam Mrs Wish-nek ő pedig bólintott. 

Szó szerint futottam, majd mikor odaértem, csak lehuppantam a kövezetre, és elsírtam magam.

Az ajtó kinyílt, és Carla lépett be rajta. 

- Hé - gugolt le hozzám, majd megölelt. 

- Én ma még megölök valakit. Vagy magam, vagy őt, mindegy - zokogtam fel, mire elnevette magát. - Jobb lenne Ericet megölni - mosolygott rám.

- Mit csinált? - töröltem meg szemeimet.

- Végig simogatja a combomat. Nem normális, már azt hittem a szoknyám alá nyúl - rázta ki a hideg, és megdörzsölte karját. - Tényleg ennek a mócsingnak kell mellettem ülnie?

Megöleltem barátnőmet. 

- Tudod... Én nem tudom már mit érzek - ráztam meg fejemet. - Egyszer megölelném, aztán inkább letépném a fejét és beledobnám a kis tóba, hogy a halak rágják szét az egészet... Aztán pedig azon gondolkozom, hogy mit lát a barátnőjébe.

- Beteg vagy - suttogta barátnőm maga elé meredve, majd rám nézett, és tenyerei közé fogta arcomat. - Az a lány tiszta te vagy. Kívül nem, de belül teljesen, nem vetted még észre?

Megráztam fejem, majd felálltunk, és mély levegővétel után visszasiettünk.

Hamar kellett összeszednem magam, különben biztos észreveszik, hogy gond van, és utána jött volna valaki. 

Már mindenki befejezte a vacsorát, így az imént említett, kivilágított tóhoz sétáltunk, és mindenki beszélgetett valakivel. 

- Szép a szerelem - csíptem el, amit éppen Mrs Wish mondott. - Emlékszem, nekünk mennyit kellett harcolni egymásért...

- Igaz - helyeselt Olive. - Ha szeretsz valakit, mindegy hogy ki, vagy mi van ellenetek. Az számít, hogy szereted.

Erre a mondatra lehorgasztottam fejemet, majd összeszedve minden erőmet észrevétlenül besétáltam a házba. 

Ettől a mondattól meghalt a lelkem. Harcoltak egymásért... Harcoltak. Akkor szereti, biztosan...

- Carla szemszöge -

- Te jó isten, itt mindig megy valami dráma - ültem egy kőnek támaszkodva, miközben néztem a vendég sereget. - Ide valami pia kellene...

- Tudod, hogy rám számíthatsz - nézett felém Daniel, mire kérdőn pillantottam rá. Felém nyújtott egy üveget, amire Szörp volt írva. Óvatosan kivettem kezéből, és bele szagoltam. Alkohol... - Te egy isten vagy.

- Ez a becenevem - kacsintott rám, majd körülbelül a felét egyszerre lehúztam. - Nyugi már, marad.

- Hogy bírod így a piát? - érdeklődött.

- Családi vonás, apám nem a legtisztább ember - magyaráztam, majd ismét beleittam. - De az a jó, hogyha iszok, akkor mindenféle hülyeséget összedumálok mindenkinek, ugyanakkor a titkaimat megtartom, emellett pedig tudok mindenkivel szórakozni. 

- Már most zsibbad tőled az agyam - mosolygott rám a fiú.

- Addig örülj amíg nem más - kacsintottam, mire elvette tőlem az üveget.

- Honnan tudod, hogy más nem?

- Kisfiú vagy még - feleltem, és felálltam, mire ő is így tett. 

- Ugyan, Carla. Másfél év? - nevetett fel, majd átkarolta derekam, és közel húzott magához. - Szerintem többet tudnék, mint bárki, akivel eddig dolgod volt.

- Jézus pepita. Akkor... Bizonyítsd be, kisfiú - mutatóujjamat végigvezettem mellkasán, majd karját elvette derakamról, és a ház felé kezdett húzni.

 

- Gwendolyn szemszöge -

A konyhában ülve néztem ki a fejemből, mikor egy hangos nevetésre lettem figyelmet. Kihajoltam az ajtó felé nézve, és barátnőmet láttam meg testvérem kíséretébe. Az emelet felé vették az irányt, majd elcsattant egy csók... 

Ez meg mi? Nekem egyikőjük se beszélt erről soha... Vagy ez valami új dolog? Nem értem... Mindegy, legalább nekik lesz egy jó estélyük. Lehet ebből adódóan nagynéni leszek... - utolsó gondolatomra felnevettem, majd egy kéz simított végig vállamon.

Azt hittem barátnőm jött mégis vissza, de nem. Hátra fordultam, és Damien állt mögöttem.

- Jól vagy? - nézett rám nagy szemekkel, mire bólintottam. 

Leült mellém, és úgy nézte, amint a sótartóval játszadozok.

- Ha kiborítod, az veszekedést jelent - magyarázta.

- Nem is vagy babonás - suttogtam, majd a sótartót fejjel lefelé fordítottam, így az egész tartalmát kiszórva belőle.

- Szokásos, megint nem hallgatsz rám - rázta meg a fejét, majd fel akart állni, de marasztaltam.

- Szép a barátnőd, hol szedted össze? - mosolyogtam, de belül szétmart a méreg. Szinte hányni tudtam volna.

- Igen, gyönyörű. Nyáron a nyaralás alatt ismertem meg, és egymásba szerettünk - nevetett fel. Tudta, hogy ezzel bánt. De miért akar fájdalmat okozni? Mi ezzel a célja? 

- Mindenesetre elég gyengén alakíthat, nagyon kis szerény lány - döntöttem oldalra fejemet, reméltem, hogy ezzel én is kicsit megbántom.

- Annyira nem tudja szétrakni a lábát, mint te. De ez nem baj... Ő legalább csak nekem tartogatja - simított végig hátamon, majd elsétált. 

Idegességembe a földhöz vágtam az előbbi játékomat, majd felpattantam, és a közvetlen mellettem lévő szekrénybe ütöttem.Abban az ütésben minden dühöm benne volt.

Én soha nem csaltam meg, nem tudom miért mondta ezt. Nem normális, ahogy én sem. Még mindig fáj, most is fáj és én ezellen semmit sem tehetek. Ahogy múlik az idő, nem egyre jobb, hanem egyre rosszabb lesz. 

Reszkettem az idegtől, és egyszerűen csak ismét meg akartam ütni valamit. Egyből megindultam az ajtó felé, majd észrevettem amint apám nagy lendülettem siet be rajta, egészen felém. Amint megállt előttem, tenyere azonnal arcomon csattant. Nem értettem a helyzetet. A fájó pontra kaptam kezeimet, majd erre elkapta hajamat, és szemeimbe nézett. Szikrákat szórt minden pillantásával.

- Nem megmondtam, hogy kerüld azt a kis tetvest? - szídott le halkan, nehogy más meghallja. - Erre egy helyen vagytok több ideig, mi?! Amint hazaérünk, elképesztően nagy büntetésre számíthatsz.

Amint eleresztett, és kisétált a konyhából, utat engedtem könnyeimnek. Nagy büntetés? Mi? Megint megver, és eltilt mindentől? Újra értem jár majd az iskolába, és ő is visz? Csodálatos. Zokogtam, majd kiszaladtam a házból az utca felé. Amint kiértem, tovább kezdtem futni, de megbotlottam, és térdre estem.

  

Az életem egy roncs. Én magam is az vagyok, semmire nem vagyok jó, egyszerűen nincs miért élnem.

Ráültem sarkaimra, és úgy zokogtam a sötétben. Egyedül voltam, reszkettem a hűvös időtől, a félelemtől, és a bánattól. 

Valaki megölelt hátulról, én pedig még hangosabban felzokogtam. Nem tudtam ki az, de elképesztően jól esett az ölelése. Miután kisírtam magam, és már minden könnyem elfogyott, megfordultam. 

Ő ölelt végig. 

- Jobban vagy? - kérdezte, hangja rekedt volt. 

Megráztam fejemet, majd átkaroltam nyakát, és úgy öleltem meg.

- Oké, akkor gyere. Hazaviszlek - erre a szóra elváltam tőle, és megráztam fejem. Nem tudtam megszólalni. Elmosolyodott, majd megsimogatta arcomat. - Nem hozzád. Hozzám jössz...